Infostart.hu
eur:
365.34
usd:
315.21
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Irán már dúsít

Az iráni elnök bejelentette, hogy országa csatlakozott a nukleáris technológiával rendelkező államok csoportjához.

Az iráni elnök bejelentette, hogy országa csatlakozott a nukleáris technológiával rendelkező államok csoportjához.

Mahmúd Ahmadinezsád közölte: sikeresen emlték 3 és fél százalék fölé az urán dúsítási arányát.

Hangsúlyozta: a Nyugatnak tiszteletben kell tartania Teherán jogát arra, hogy békés célú nukleáris technológiával rendelkezzen.

Az elnök azt is elmondta: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség folyamatos felügyelete mellett folytatják nukleáris programjuk megvalósítását.

Az iráni atomenergetikai ügynökség vezetője azt mondta: eddig 110 tonna urán-hexafluorid gázt állítottak elő.

A szakember hozzátette: az év végéig háromezer urándúsító centrifugát helyeznek üzembe.

A 3 és fél százalékosra dúsított urán alkalmas nukleáris fűtőanyag előállítására, de bomba készítéséhez jóval magasabb szintű dúsításra van szükség.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa március 23-án harminc napos határidőt szabott Irán számára, hogy felfüggessze az urándúsítással összefüggő tevékenységeit, Teherán azonban elutasította a kérést.

Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Le lehet-e szállni az euróbevezetési vonatról?

Le lehet-e szállni az euróbevezetési vonatról?

A Tisza-kormány megalakulásával nagyot javult a magyar állam finanszírozási környezete. Az azóta eltelt négy hónap eredményei vegyesek: az uniós forrásokról megszületett a megállapodás, és mintegy 5000 milliárd forint külföldi tőke áramlott a magyar állampapírpiacra. Ám eközben a költségvetési fegyelem terén egyelőre jóval több az ígéret, mint a bizonyíték. A jövő költségvetési tervekre tett eddigi utalás, illetve a választási ígéretek fenntartása megkérdőjelezi az euróbevezetéshez szükséges feszes gazdaságpolitika megvalósíthatóságát. A hazai és nemzetközi tényezők változása miatt azonban Magyarország nem engedheti meg magának a 2000-es évek elején látott sodródást. Ha az őszi költségvetési tervek nem mutatnak erős elkötelezettséget az érdemi és hiteles hiánycsökkentés mellett, a befektetői bizalom gyorsan meginoghat. És ez nem egyszerűen csak azt jelenti, hogy euróbevezetés a 2040-es évekig tolódhat ki, hanem egy szétcsúszással fenyegető pálya esélyét is nagyban növeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×