Infostart.hu
eur:
377.54
usd:
323.36
bux:
127609.27
2026. április 9. csütörtök Erhard

EU-csúcs: célkeresztben a munkahelyteremtés

Kétnapos csúcsértekezletet tartanak Brüsszelben az Európai Unió országainak vezetői. Megtárgyalják az osztrák elnökség javaslatát is, amely 2010-ig évente összesen 2 millió munkahely létrehozását célozza a tagállamokban.

Négyszázezer új munkahely Magyarországon

Az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az InfoRádiónak elmondta: Magyarországon 300-400 ezerrel emelkedhet a munkahelyek száma a következő 5-7 évben.

Baráth Etele hangsúlyozta: minden ország törekszik arra, hogy gazdasága egyre korszerűbb technológiát alkalmazzon. Ez azonban kevesebb munkaerőt igényel, mint a fejletlenebb. A miniszter szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a szakképzésre is, ezen a területen pedig Magyarországnak elmaradásai vannak.

Bürokratikus akadályok

Ausztria miniszterelnöke a munkahelyteremtést helyezné a vita középpontjába. Csökkentené a bürokratikus akadályokat a szakképzés és a kutatás előtt. Olaszország egy úgynevezett gazdasági nacionalizmust elítélő deklarációt fogadtatott volna el, ehhez azonban nem kapott elég támogatást.

Uniós Széchenyi-terv?

A kis- és közepes vállalkozások terheinek csökkentését javasolja az Európai Néppárt az unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján. Erről Orbán Viktor, a néppárt alelnöke számolt be az InfoRádióban.

A Fidesz elnöke elmondta: a közösség soros elnöki tisztét ellátó osztrák kancellár a Széchenyi-tervhez hasonló programot terjeszt elő a belga fővárosban.

A Fidesz miniszterelnök-jelöltje szerint az uniós pénzek harmadát munkahelyteremtésre kell fordítani. Lehetővé kell tenni, hogy az 50 főnél kevesebb embert foglalkoztató vállalkozások magasabb támogatást kaphassanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Az Egyesült Államok és Irán is győztesnek hirdette magát a háborúban, így kérdéses, hogy meg tudnak-e egyezni azokról a feltételekről, amiket a hírek szerint Irán állított. Bár úgy tűnik, kéthetes tűzszünetben állapodtak meg, és újból hajózhatóvá válik a Hormuzi-szoros, Libanonban tovább folynak a harcok Izraellel, és Irán a jelentések szerint tovább támadott egyes Öböl-országokat.

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Míg a világ végre demokratizálódni kezdett, Magyarország ebben is különutas

Míg a világ végre demokratizálódni kezdett, Magyarország ebben is különutas

Az Economist Intelligence Unit (EIU) éves Demokrácia Indexe nyolc éven át tartó csökkenést követően a pontszámok stabilizálódását mutatja 2025-ben, ami a demokrácia globális eróziójának megállására utal. Az országok közel háromnegyedének pontszáma az elmúlt évben változatlan maradt vagy javult, és a globális index 0,02 ponttal emelkedett – ez az egyik legnagyobb növekedés 2012 óta. Magyarország azonban kevesebb pontot gyűjtött, mint az előző felmérésben és - öt helyet lecsúszva, „hiányos demokráciaként” - 55. lett a 167 országot számláló listán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×