Infostart.hu
eur:
377.18
usd:
323.24
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Elutasították a reptér ellen tiltakozókat

A lipcsei közigazgatási bíróság elutasította azt a csaknem négyezer keresetet, amelyben az egykori keletnémet főváros repülőtere közelében lakók tiltakoztak a jelenleg főleg fapados járatokat fogadó légikikötő kiépítése ellen.

Berlinben jelenleg három repülőtér van, de a főváros vezetősége már jó ideje a schönefeldi repülőtér korszerűsítése és megnagyobbítása mellett döntött - mondta el az InfoRádió németországi tudósítója.

A lipcsei közigazgatási bíróság döntésével pontot tett egy többéves huzavona végére. A határozat ellen már nincs fellebbezési lehetőség, ezért rövidesen megkezdődik a volt keletberlini repülőtér kiépítésé.

A miniszterelnök elégedett

Brandenburg tartomány kormányfője elégedett a döntéssel. Hangsúlyozta, hogy Schönefeld nemcsak Európa legmodernebb légikikötője lesz, hanem az építkezések után is kiterjedt elhelyezkedési lehetőségeket biztosít az egyébként súlyos munkanélküliséggel küzdő térségnek.

Becslések szerint az új repülőtér legalább 40 ezer új álláslehetőséget biztosít. A lipcsei bíróság döntésében azonban feltételként szabta, hogy éjfél és hajnali öt óra között szünetelni kell a légiközlekedésnek.

A tegeli a legnagyobb

A környéken élők a közigazgatási bírósághoz intézett keresetükben ugyanis azzal érveltek, hogy az egyesített repülőtér óriási lármát okoz, és ezzel csökkenti a térségben lakók életminőségét.

A német fővárosban jelenleg a tegeli repülőtér bonyolítja a legnagyobb utasforgalmat. Emellett rendszeresen fogad kisebb gépeket Tempelhof is, míg a város keleti peremén fekvő Schönefeldet elsősorban fapados járatok veszik igénybe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×