Indiai rendőrségi források szerint eddig 20 munkást sikerült kimenteni és 11 holttestre bukkantak.
A munkások 17 méter mélyen, a ház alapjain dolgoztak a katasztrófa idején.
Indiai rendőrségi források szerint eddig 20 munkást sikerült kimenteni és 11 holttestre bukkantak.
A munkások 17 méter mélyen, a ház alapjain dolgoztak a katasztrófa idején.

Idén 35 éves a Magyar Suzuki, amelynek esztergomi gyára nemcsak egy vállalat sikertörténete, hanem a rendszerváltás utáni személyautó gyártás újjáépítésének egyik meghatározó fejezete is. Az évforduló apropóján Krisztián Róberttel, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk arról, miért éppen Magyarországra és Esztergomba került a Suzuki európai gyártóbázisa. Beszélgetésünkben szóba kerültek az indulás legnagyobb kihívásai, a gyártás felfuttatásának tanulságai, valamint az, hogyan változott a vállalat szerepe a cégcsoporton belül. Kitértünk arra is, miként formálják a piacot a vevői elvárások, a szabályozás, a digitalizáció, a robotika és az európai autóipari verseny. Emellett arról is beszélgettünk, milyen jövőképet lát a Magyar Suzuki a hibrid–elektromos átmenetben, és hogyan készül egy európai gyár a mindennél erősebb piaci kihívásokra.
Nem minden diploma éri meg pénzügyileg: egy friss kutatás szerint a végzettek negyede összességében rosszabbul járhat.
Kyiv's mayor declares a day of mourning after the 'most massive attack on the capital' by Russia.