eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
European Union flags in front of the blurred European Parliament in Brussels, Belgium
Nyitókép: artJazz/Getty Images

Feledy Botond: a háború nem csak a védelempolitikát rendezi át az unióban

Ha egy háború ehhez nem elég, akkor elég lehet-e bármi más a közös európai haderő létrehozásához? – tette fel a kérdést Feledy Botond az InfoRádió Aréna című műsorában. A külpolitikai elemző beszélt a globális újrarendeződés esélyeiről, az új uniós stratégiai iránytűről, a kölcsönös gázfüggőségről és a háború hatásairól a francia elnökválasztásra és az amerikai félidős voksolásra.

Valóban most bontakozik ki az ukrajnai háború nyomán egy újfajta világrend?

Mondjuk úgy, hogy minden esélye megvan a globális viszonyok újrarendeződésének. Abban biztosak vagyunk, hogy lesz valamilyen fontos és érdemi elmozdulás. Itt elsősorban Kínára kell gondolni meglepő módon, tehát nem kizárólag Oroszországról van szó. Ez segíthet abban, hogy Kína vagy egy picit kiegyezzen az Egyesült Államokkal és kevésbé intenzív legyen a konfliktus a következő három-öt évben, vagy egy ügyetlen manőver esetén el is idegeníthetjük magunktól, de ez talán a kisebbik valószínűség a mostani napokban. Nyilván egy európai–orosz, egy NATO–orosz új biztonság struktúra rendeződhet be, hiszen Oroszország egyértelműen elindult az izoláció felé, ami viszont rengeteg dolgot fog követelni Európában.

Mi itt Európában vagyunk. Mi játékosok vagyunk ebben a mérkőzésben?

Mindenképpen játékosok vagyunk. Európa még mindig a legnagyobb egyben lévő piac, a legnagyobb fogyasztói számmal (a kínai belső piac után), tehát ilyen szempontból abszolút releváns gazdasági erőt képvisel, és ne felejtsük el, hogy a kínai gazdaságnak a nyugati vásárlók, illetve egyes nyugati szellemi termékek elengedhetetlenül részét képezik annak, hogy egyáltalán a belső kínai motorok működjenek. Természetesen katonai értelemben egy árnyalattal kisebb a súlyunk, mert NATO-tagként az Egyesült Államok mögött vagyunk.

Kik a legnagyobb játékosok ebben a konfliktusban?

Az Egyesült Államok nyilván meghatározó katonai erő, sőt, az egész konfliktus rendeződésének szempontjából éppen a megújuló washingtoni–európai szövetség az egyik izgalmas aspektus. Donald Trump miatt, a különböző védővámok és adatvédelmi problémák kapcsán volt rengeteg kis törésvonal a transzatlanti kapcsolatban. Ez az, amit az ukrán területen vívott háború képes felülírni. Meglátjuk, hogy ez mennyire lesz tartós és hogy 2024-ben ki ül bele az Egyesült Államok elnöki székébe. De itt van Kína, ahol Hszi Csin-pinget újraválaszthatják most ősszel, de azt látni kell, hogy nagyon rossz gazdasági pillanatban érte utol ez a válság Kínát. Ez az, amit ki tud használni a NATO arra, hogy Kínából koncessziókat csikarjon ki, és ezzel a következő évekre egy picit konszolidálja a helyzetet. Emellett Oroszországot látjuk, ahogy leginkább éppen elveszíti azt a státuszt, amiért egyébként megindította az ukrajnai háborút. És végül egy negyedik szereplőt említsünk még ebben a sorban, ezek a fejlődő országok, amelyek nem befolyásolják ugyan most ezt a konfliktust, de elszenvedői lesznek az ebből fakadó brutális gazdasági és élelmiszerválságnak.

Az élelmiszerválság kifejezést egyre többet halljuk. Ez azt jelenti, hogy ki fog esni az ukrán meg az orosz gabonatermelés? Nem lesz kenyér?

Több forgatókönyv is készült, hogyan fogja ez érinteni adott esetben a fejlődő országokat. Míg Európa és Észak-Amerika áremelkedéssel és az ezzel járó inflációval „letudhatja”, de az tény, hogy az észak-afrikai országokban, Jordániában, Egyiptomban és a közel-keleti országokban nagyon komoly gazdasági függőség volt az ukrán-orosz gabonaimporttól. Ezt még nehezíti, hogy ezeknek az országoknak a fizetőképessége meglehetősen alacsony, tehát nem tudnak sokkal messzebbről hozni gabonát, hiszen az jóval többe kerülne a Covid utáni hihetetlenül megdrágult ellátási láncokban. Emiatt van nagyon közvetlen élelmiszerválság. Szintén ide tartozik a műtrágyaválság, hiszen ennek alapanyagait részben Fehéroroszországban, részben Oroszországban állítják elő, nem szólva az ehhez szükséges gázról.

Ha valahol máshol a világban élelmiszerválság van, akkor az azt jelenti, hogy emberek fognak elindulni a világnak azon része felé, ahol nincs élelmiszerválság?

Ezt láttuk már, amikor Törökország elzárta egyes folyóit, amelyek átfutnak Szíriába, nagyon komoly vízhiányt okoztak, és akkor heteken belül százezrek indultak el a nagyvárosokbói. Nyilván egy árnyalattal egyszerűbb az élelmiszer-utánpótlás megoldása, a világ élelmiszerkészlete nem fog úgy lecsökkenni, hogy lenne olyan, akinek nem jut, csak az a kérdés, hogy eljut-e. Ez lesz a fő kihívás, ez az, amire a Nyugat fel tud készülni.

Mennyire rendezi át a világ problématérképét tartósan az ukrajnai háború? A green deal, a pandémia meg a pandémiából való gazdasági helyreállás most már a sokadik helyre csúszott vissza.

Legalább két válasz van. Az egyik, hogy a háború első négy hete, főleg európaiak számára egészen megrázó volt, hiszen olyan emberek kerültek elképesztő humanitárius szituációkba, akikkel nagyon könnyen tudjuk magunkat azonosítani. Ezzel szembe megy, hogy mint minden ilyen konfliktusban, elfáradnak a nézők abba, hogy fél éven vagy egy éven keresztül ugyanolyan intenzitással kövesse a háborút. Ennek az első jelei felfedezhetők már a médiában. Ez az, ami ellen Zelenszkij a maga módján hatékonyan küzd. Most a háborúról beszélünk, de az, hogy valaki területszerző háborút indított Európában, egész biztos átrendezi a védelempolitikai beszélgetéseket. Magyarul, mit kell visszahoznunk ahhoz az EU-határainkon belülre, hogy biztonságban legyünk? Önállónak kell például lennünk az élelmiszer-termelésben, az orvosi eszközök gyártásában és az energiatermelésben is? Ez az, ami átírja alapvetően az egész világ jövőjét, hiszen elindultunk ezek a globális szigetek felé. Az egyik ilyen lesz az Európai Unió, Észak-Amerika a maga módján, és kérdés, hogy az eurázsiai rész hogy alakul majd, ott milyen belső törésvonalak lesznek.

Például az energetikai önellátás felé elmozdulni, az mennyire tűnik egy belátható folyamatnak?

Ennek az éremnek is mindig két oldala van, nem az a kérdés, hogy a mostani fogyasztásunkat a jövőben ugyanilyen mértékben más forrásokból ki tudjuk-e elégíteni, hanem hogy mennyivel tudjuk csökkenteni az energiaigényünket. Erre készültek különböző kalkulációk is, ha Magyarország invesztált volna két-háromezer milliárd forintot energiahatékonyságba és szigetelésekbe, akárcsak a lakóházak terén, akkor most hány milliárd köbméterrel lenne kevesebb a gázigénye. Egyszerűen nemzetbiztonsági érdekké válik, hogy ezeket meg tudjuk tenni. Ezek a felismerések fognak megszületni, hogy a klímaváltozás, a nemzetbiztonság és a kritikus infrastruktúrák egyre szélesedő része nemzetbiztonsági kérdéssé eszik föl magukat.

Jó, de mi itt Európában ciklikusan meg szoktuk választani a kormányainkat. Lát olyan kormányt egész Európában bárhol, amelyik a nyakig betakarózott családnak decemberben azt mondja, hogy tetszettünk volna korábban energiahatékonysági beruházásokat csinálni?

A rövidtáv és a középtáv között mindig óriási ellentét feszül, demokratikus ciklusokban pedig főleg. Itt az a kérdés, hogy a rövidtávot ki lehet-e bekkelni olyan közös európai beszerzéspolitikával és támogatáspolitikával, ami enyhíteni fogja ezt. A politikusoknak ezt a mentőövet be tudja dobni az Európai Unió, hiszen ezek a politikusok maguk fognak erről megegyezni az Európai Tanács-ülésen, amivel a 2022-es telet az év végén ki tudják húzni, viszont ez egy kellően rövid időszak ahhoz, hogy ösztönözze ugyanezt a politikuscsoportot, hogy meghozza a szükséges döntéseket, hogy a ’23 és a ’24 tele már máshogy nézzen ki. Ez az, amit most látunk a németeknél is, akik már 2024-es dátummal egész más energetikai mixről beszélnek, mint ahogy azt az idei évben elkezdték.

Például visszahozzák az atomenergiát? Nem tűnik nagyon egyszerű dolognak egy leállítás közelébe manőverezett erőművet utána megint fölhúzni. Az nem egy villanykapcsoló, amit ki meg be lehet kapcsolni.

Ez így van, nem azt mondom, hogy ez egy egyszerű történet, de nem is egy megoldhatatlan technikai feladat. A németeknél egy lelki akadály van, mégpedig az, hogy nem akarnak olyan dologba fektetni, amit egyébként hosszú távon tényleg ki akarnak vezetni. Van egy nagyon erős német innovációs gondolkodás, hogy most már tényleg oda tegyük a pénzünket, amit aztán utána 30-40-50 évig fenn tudunk tartani.

Az amerikaiakkal megkötött cseppfolyósított gázszállítási megállapodás jelentős tételnek tűnik?

Ez tulajdonképpen abszolút szimbolikus. Az amerikaiak 15 milliárd köbmétert ígértek, és ehhez képest Európa 2020-ban 541 milliárd köbmétert fogyasztott el, aminek a 40 százaléka, valamivel több mint 200 milliárd köbméter jött Oroszországból, úgyhogy még az orosz import 10 százalékát sem éri el. Tehát nem ettől fog megmenekülni Európa, de sok ilyen kicsi üzlettel, kicsit a szaúdiakkal, kicsit a katariakkal meg a többi öbölmenti monarchiával el lehet kezdeni beszélgetni, hogy ez egyébként középtávon hogy nézne ki.

Mennyi a középtáv?

A brüsszeli nyelvezetben 2024-2025 a középtáv eleje, ami európai tempóban egyébként egy biztató számolás, máskor a középtáv sokkal rosszabb szokott lenni. Két telünk van, amit meg kéne tudni tervezni. Sok megoldás van, nem arról van szó, hogy ez az 500 milliárd köbméter csak a lakosság fűtésére szolgál, elképesztő ipar fogyasztók vannak, az emlegetett műtrágyaipar globálisan 1-2 százalékát eszi meg az energiaszükségletnek. Vannak nagy szereplők, akikkel lehet arról beszélgetni, hogy ők maguk ezt hogyan oldják meg, vagy azok az iparágak kisebb beruházással nagyobb energiahatékonyságra rávehetők-e.

Ha nincs gáz, nem lehet az áramszolgáltatást kiegyenlíteni.

Ez egész biztos, és az is biztos, hogy nem fogunk hirtelen ennyi szélerőművet felállítani. Tehát itt van még Vlagyimir Putyinnak is mozgástere, de tegyük hozzá azt is, hogy ő sem tudja lefojtani ezeket a gázmezőket, és azok az északi gázmezők, ahonnan Európa kapja ezt a gázt, nincsenek összekötve jelenleg azokkal a Dél-Szibériából induló vezetékekkel, amelyek Kínába szállítanak, amelynek jelenleg a kapacitása is töredéke az európai kapacitásnak. Tehát itt egy kölcsönös függőség van, és ez tulajdonképpen jó hír most nekünk Magyarországon is meg Európában is. Más kérdés, hogy ezzel finanszírozzuk azt a háborút, ami ellen minden más fronton megpróbálunk küzdeni.

Kik maradtak a világ globális hatalmai? Mert az utóbbi időben kezdjük megtanulni a globális hatalom, a regionális hatalom, a regionális hatalomból globális hatalommá válni vágyó fogalmakat. Kik melyik ligában játszanak most?

A globalizációnak a gyönyörű kihívása az, hogy minden krízis egy másik rétegének a fontosságát húzza alá. Amíg a Covid kapcsán megismerkedtünk az ellátási lánc problémájával, a másik oldalról elkezdtük azt megtanulni, hogy van a szellemi tulajdon, ami még mindig elképesztő előnye a transzatlanti szövetségeseknek, hogy ez nálunk keletkezik és ezt lehet kitalicskázni ellenséges felvásárlásokkal, ahogy ezt Peking csinálta, vagy hackerekkel, ahogy ezt nagyon sokan csinálták, de azért ez még mindig egy óriási globális előny, és ehhez az a demokratikus rendszer, amit ezekben az országokban látunk, egy táptalaj ahhoz, hogy jól működjön az innováció. A harmadik, amit most tanulunk meg Oroszország példáján, ez pedig a globális pénzügyi rendszer. Azt látjuk, hogy Oroszországot le lehet zárni ezekről a csapokról, hogy a cégek egyszerűen reagálnak erre, és ha nem tudnak kifizetéshez jutni, maguktól kijönnek a piacról, nem azért, mert konkrétan abban a szektorban is lecsapott egy szankció. Ebben Washingtonnak óriási az előnye és mozgástere ahhoz, hogy érvényesítse az akaratát. A transzatlanti önbizalom párosulva a jól kihasznált lehetőségekkel inkább nyitja a következő tíz évben a mozgásteret azzal szemben, ahogy az az általános percepció, hogy mert Afganisztánban az Egyesült Államok nem érte el a célját, emiatt bármiféle alkonyban lenne, erről nincsen szó.

Az Európai Unió szerepe mi lehet a jövőben?

Amit pénteken fogadott el az Európai Tanács, az az úgynevezett stratégiai iránytű, amely az európai védelempolitikáról és annak a jövőjéről szól. Itt rengeteg eddig kiaknázatlan lehetőség volt a közös beruházásokra, fejlesztésekre, nagy kérdés, hogy ez az orosz háború által okozott egymásra borulás kitart-e addig, amíg ezek a projektek tényleg szárba tudnak szökkenni és az ezt övező jogi struktúrák meg tudnak teremtődni. Ez nem egy kikövezett út, de ebből Európa egy egészen más folyamatra léphet ki. Effektív védelmi képességekre van szükség, nem szólva arról, hogy van egy olyan kibertér, amit jó lenne, ha nem átjáróházként látnánk, hanem Európa egységesen tudná védeni. Ezek itt mind egy csomagban vannak.

A kiberképességek vagy a kiberinfrastruktúra védelméhez nem az volna az alap, hogy legyen már nekünk Európában egy saját hálózatunk? Mert azt meg lehet védeni, ami a miénk.

Ez el is indult. Megint csak a magokat vetettük el, és kérdés, hogy ezt fogjuk-e tudni locsolni kellő ideig. Az európai félvezetőkről szóló törvény elképesztő forrásátcsoportosítást és némi állami támogatási lehetőséget nyitott meg, hogy a félvezetőipar teljes láncában meg tudjon jelenni Európa. Ez nagyon nem egy egyéves feladvány, hogy a hardveres részén is ott tudjunk lenni, és ott van a szoftveres rész, ami egy örök küzdelem és nem holnap látjuk meg az áttörést ebben sem, de itt is megy a próbálkozás. A szándékok megvannak és a politikusok ezt felismerték. Itt a nagy kérdés, mint mindig, hogy a nemzetállami szintről el tudunk-e ugrani a közösködés szintjére.

Az európai uniós tagállamok között létezik olyan bizalmi viszony, hogy például a kibervédelmi rendszereiket a másik számára láthatóvá tegyék? Ezek szuverenitási kérdések szoktak lenni.

Ez azért egy nagyon nehéz és komplikált kérdés, mert egyre inkább összefolyt a polgári kiberbiztonság kérdése, látjuk, hogy most az orosz¬–ukrán háborúban feltörték a moszkvai közvilágítási rendszert, a szentpétervári kikötő kontrollrendszerét, tehát egészen elképesztő helyeken járnak bent a hackerek. Európát is érték támadások, ezek nem kis részben zsarolóvírus-támadások. Ami egy kérdés: állami feladat ennek az elhárítása, vagy pedig a felkészítés az állami feladat, de ez a civil vagy kapitalista szereplőnek a felelőssége.

Egy nemzeti infrastruktúra védelmét ki lehet szervezni egy magáncégbe?

Pont ez a kérdés.

Annak a politikusnak, aki ezt megteszi, sok-sok kérdésre kell válaszolnia utána.

Nem az a kérdés, hogy magáncégre kiszervezzük-e, hanem hogy a XXI. században, egy modern társadalmi szerződésben a kiberbiztonság mely szintjeinek megteremtése állami feladat. Azt gondolom, hogy az állami kritikus infrastruktúrák saját gyártású hardveren futnak olyan szoftverekkel, amelyekre teljes rálátásunk van, ez lenne az elsődleges állami feladat. Hogy egy cégen belül a kiberhigiéniát hogy oktatják, az meg legyen a cég felelőssége és az ezekből származó hibákat egyébként most már kiberbiztosítási lehetőségekben próbálják ellensúlyozni. Tehát itt nincs olyan, hogy mi az, amit megosztunk és mi az, amit nem. Itt nemcsak hírszerzés és titkosszolgálat van, sőt az ipari szereplők egymás között megosztanak fenyegetettségeket, a nagy informatikai szereplők globálisan folyamatosan tájékoztatják az ügyfeleiket. Ezeket kell átgondolnunk, hogyan tudjuk védeni. Az Egyesült Államokban elképesztő gondolkodás zajlik erről. Egy picit egyszerűbb egy szövetségi struktúrában, az unióban ez valóban nehezített még a szuverén nemzeti, kvázi titkosszolgálati hatáskörökkel és a kialakuló katonai, kiberbiztonsági képességekkel, de ez nem akadálya annak, hogy elinduljunk a civil vagy polgári oldalról.

A közös európai haderő most már lendületet kap?

Egyelőre ötezer fős európai gyorsreagálású hadtest felállítását tűzte ki ebben a stratégiai iránytűben, tehát nem azt mondom, hogy megszültük a megoldást. Hogy mi lesz ennek a következő lépése, az egyre nehezebben megválaszolható, mert ezt a mindenkori NATO-viszony is meghatározza: hogy mennyire a NATO alá rendelten gondolkozunk ebben, vagy mennyire európai önállóságban gondolkozunk, és ezt milyen kapacitásszinten tesszük. Lehetne európai tagállamonként különböző képességekre specifikálódni, és ez megteremthetné a kölcsönös függőséget, ami átlökheti a megfelelő ponton azt, hogy egy közös európai hadsereg működőképes legyen és politikailag is felvállalható. A költői kérdés az, ha egy háború ehhez nem elég, akkor bármi más elég lehet-e. Azt mondom, hogy most vagy soha, de ez nem jelenti azt, hogy biztos.

A NATO-nak és az Egyesült Államoknak az érdeke, hogy legyen egy közös működőképes európai haderő?

Sem a NATO-nak, sem az uniónak igazából saját hadereje nincsen. Rotációs nemzeti, bevetési egységek vannak. Magyarország is rendelkezik ezzel az ezerfős kontingenssel, amit nemzetközi missziókban használ. Még mindig nagyon erősen nemzeti hadsereg alapú ez a két szervezet, még akkor is, ha most közösen felállítandó haderőcsoportokról van szó. Az is kérdés, hogy milyen típusú konfliktusra készülünk, döntenie kell Európának, hogy melyik irányba fejleszti ezeket a képességeit.

A francia belpolitikára az ukrajnai háború milyen hatással lehet? Macron elnök újraválasztásért küzd. Erősíti vagy gyengíti a pozícióját?

Jelenleg azt látjuk és ezt hallom az összes francia elemző kollégámtól, hogy sokkal inkább erősíti, mint gyengíti, mert általános háborús reakciója a választóknak, hogy kevésbé a változásért mennek, és sokkal inkább a stabilitás, az adott hatalom által képviselt erő kontinuitása jelent vonzerőt, és ezt Macron a maga narratívájában ügyesen hozza. Egyébként is egy nemzetközi narratívára építette a kampányát, európai uniós elnökség, béketeremtés. Ne felejtsük el, hogy ő már túl van a 25 órányi Putyin-telefonáláson, tehát tényleg egy egészen komoly nemzetközi profilt épített ki a kampányában, és tegyük hozzá, az ő választóinak ez a fontos.

Akkor is, ha a háborút nem sikerült megakadályoznia? A béketeremtő missziója eredménytelen volt.

A béketeremtés egy európai országnak sem sikerült. Ne felejtsük el, hogy a francia nagyhatalmiság kérdése az, ami a francia választók tudatának mélyén ott lapul, hogy az ő elnökük-e az, aki a 25 órát beszélt Putyinnal, vagy Olaf Scholz. Nem feltétlen eredményorientált ez a kérdés, hanem processzus vagy folyamatorientált.

A német–francia viszonyt ez fogja befolyásolni?

Ez egy nagyon fontos stratégiai kérdés, amire csak gyűjtjük a válaszokat jelenleg. Energiaszempontból a zöld atom, zöld gáz kiegyezés fontos jelzője volt annak, hogy lehetséges a megegyezés a két ország között. Azzal,ha Olaf Scholzék tényleg elköltik a százmilliárd eurót védelmi kiadásokra, villámgyorsan fel tudnak zárkózni a francia kapacitások mögé. Más kérdés, hogy a német seregeknek érdemi harci tapasztalata jóval kevesebb van, mint a franciáknak, de ez nem tűnik behozhatatlan előnynek. Tehát a védelmi egyensúly újraírása a németek irányába billenti újra, immár nemcsak gazdasági, hanem ezen túl talán biztonságpolitikai szempontból is ezt a kényes Párizs‒Berlin-mérleget. Ez alapvetően okoz némi zimankót a francia stratégiai hosszú távú tervezésben.

Ez azt jelenti, hogy nem tudják a következő lépést? Vagy azt jelenti, hogy vannak, akik azt mondják, hogy nem kell ezt ilyen szorosra fűzni?

Franciaországnak is megvannak a maga szinte behozhatatlan előnyei. Például itt van az atomképesség, ezzel Németországgal szemben azért van egy olyan előny, amit úgy látszik, a németek nem is akarnak, nem is tudnak behozni. Ahogy itt van az egész idegenlégió és mindaz a speciális militarizmus, ami a franciáknál túlélt. Tehát ez az egyensúly csak jóval inkább közelebb lesz egymáshoz a két ország szempontjából. Szerencsésebb esetben itt is képességmegosztás történhet.

A britek az Európai Unió után ebből az erőegyensúly-rendszerből is kiszálltak?

A franciák nagyon ragaszkodnak hozzá, hogy a britekkel a védelempolitikai együttműködést megpróbálják fenntartani. A britek ugyanakkor elég látványosan elmentek ebbe az AUKUS nevű szövetségbe, Ausztráliával és az Egyesült Államokkal az indiai, csendes-óceáni térségbe, tehát a briteknél is látható ez az egyensúly-eltolódás, hogy a kontinens egy dolog, de nekik van az angolszász érdekrendszer is. A briteknek nagyon sok lába van. Nem azt mondom, hogy nem szorulnak rá Európára, de egy szigetországról beszélünk és saját fegyverkezési, ellátási láncával is rendelkezik. Úgyhogy ez a kapcsolat is jóval többrétűbb. Hogy lehetnek közös európai–brit missziók, abban viszont biztos vagyok, ha az érdekrendszerek ezt éppen aktuálisan indokolják.

Az Európai Unión belüli szövetségi rendszereket, több is van ilyen, az ukrajnai háború átírja?

Ez történik most a szemünk előtt a Varsó–Budapest vonalon, ez egy óriási stratégiai kérdés lesz Budapest, Varsó és a Visegrádi Négyek jövője szempontjából is. Nagyon érdekes módon Szlovénia gyakorlatilag hat hónap alatt egy Kína-ellenes, oroszellenes politikai pozíciót vett fel ugyanazzal a kormánnyal. Látjuk azt is, hogy bizonyos szempontból a déli országokban is van egy szimpátia most a keletiek iránt, ez azért nem volt mindig így. Az esetleges és bedobott bővítés is fontos, Ausztria és Magyarország beszél a Balkánról, de itt van Moldova, Grúzia bedobott tagsága az ukránokkal együtt. Ezek megint csak erősítik a német és keleti pozíciókat.

Moldova és Grúzia napirenden maradhat még? Ezt emlegetni nem olaj a tűzre? Vagy éppen azért kell emlegetni, hogy azt mutassa Európa, hogy nem számít a háború?

Az eszkalációs menekülést nem szabad kimutatni, így van, beszélni kell róla. Ebbe a pozícióba navigálta most magát az Európai Unió, egyébként a szuboptimálisak közül talán a leginkább helyesen. Nem szabad, hogy Moszkva azt gondolja, hogy fegyveres beavatkozás árán el tud lehetetleníteni egy Európai Uniót a saját külpolitikájában. Ezt nem engedheti meg magának sem Brüsszel, sem egy nagyobb európai főváros, hogy kvázi Moszkva győzzön ebben az aspektusban. A stratégiai bizonytalanságot fenn kell tartani és ez az előnye az európai kommunikációnak.

Az amerikai belpolitikára milyen hatása lehet a háborúnak? Középidős választások jönnek nemsokára.

Egészen izgalmasan megoszlik még a republikánus párton belül is az, hogy ki mit gondol az oroszokról, a trumpista fokmérőn hol áll, mit mondott korábban ezekről. A demokratáknál Biden mögött van egy relatív nagy szurkolás, hogy meg tudja azt mutatni, amire vártak a választások óta, hogy vissza tudja építeni azt a nyugati szövetséget, amit a demokrata percepcióban Trump gyengített. Mind a két oldal ezt kőkeményen használja az őszi választásokra, és ebben semmilyen visszafogottságot nem látni. Az amerikai belpolitikában is a kommunikáció kőkeményen dúl. Nem kis része egyébként még a legutóbbi elnökválasztások utáni hullámok taraját is látjuk, Trump elnök a Twitterről kikerült, hogy ez az egész trumpi médiavilág egy külön szigetre költözött, hogy Bidennek azért egészen más stílusa van, és mindez egyben teremt egy olyan közeget, amiben kívülről nézve az Egyesült Államokat egy egész más képet kapunk egy Bidennel és a Fehér Házzal, mint belülről nézve, ahol viszont az ukrán háborún kívül még számos, sokkal közvetlenebb téma az, ami ezt a választást motiválja, a klímacsomag, a különböző gazdasági csomagok, az egészségügyi kérdéseken és infrastruktúra-fejlesztések, és azért az amerikai választókat hagyományosan a belpolitika jobban fogja érdekelni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a háborút az Európai Unió elveszítette

Orbán Viktor: a háborút az Európai Unió elveszítette

Miután szombaton évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök, vasárnap este az M1-nek is interjút adott. Meglátása szerint Brüsszel nagy árat fog fizetni azért, hogy még mindig úgy gondolja, mindent az eddigiek szerint kell tovább csinálni. Ukrajnában és a világban is új realitás van, ehhez kell alkalmazkodni, Magyarország is ezt teszi a gazdasági semlegességgel és a jövő évi költségvetéssel is. "Jobban fogunk élni, de hogy szebben tudunk-e, ez a kérdés" - zárta az interjút.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.23. hétfő, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×