2014. január 22. 22:08 Ez a Magosz véleménye a zsebszerződések elleni fellépésről A Magosz támogatja a kormány minden olyan törekvését, amely a spekulációs célú földvásárlások megszüntetésére irányul.
2014. január 22. 20:19 A Széchenyi Bank vezérigazgató-helyettese lesz Szász Károly A Széchenyi Kereskedelmi Bank vezérigazgató-helyettese lesz Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke - erősítette meg a Napi.hu értesülését a bank.
2014. január 22. 20:06 Paksi bővítés: minden végleges megállapodást nyilvánosságra hoznak Megtárgyalta szerdai ülésén a kormány a Magyarország és Oroszország között az atomenergetikai együttműködésről és ennek keretében a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáról létrejött nemzetközi szerződést, és döntött arról, hogy minden végleges szövegű megállapodást az Országgyűlés elé terjesztve nyilvánosságra hoz - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI kérdésére.
2014. január 22. 18:37 Javított pozícióin Magyarország - londoni elemzők Tavaly év végére jelentősen javultak a világgazdaság adóskockázati mérőszámai, ám a tíz legkockázatosabb államadós közül továbbra is három az euróövezet tagja, és két kelet-európai ország is ide tartozik, Magyarország ugyanakkor tovább javított helyezésén.
2014. január 22. 18:37 Környezetvédő takarítás az Akadémián Különleges technológiákkal takarítják a szigorú műemléki védelem alatt álló Magyar Tudományos Akadémia 149 éves székházát, az Akadémia Palotájában található Könyvtár és Informatikai Központot, valamint Budavári Dísztermét.
2014. január 22. 16:56 Teljesül a hiánycél Az államháztartás központi alrendszerének 2013. évi hiánya 929,2 milliárd forint volt, az adat megegyezik az előzetesen közölttel. A központi költségvetés december végi pénzforgalmi adatai a kormány várakozásainál is kedvezőbben alakultak, így az előzetes pénzforgalmi bevételi és kiadási adatok alátámasztják, hogy teljesül a GDP 3 százaléka alatti, uniós módszertan szerinti hiánycél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
2014. január 22. 16:42 Ennyien nyilatkoztak eddig az ingyenes készpénzfelvételről Az MTI által megkérdezett bankok ügyfeleinek 35-40 százaléka igényelte az ingyenes készpénzfelvételt a január 20-i határidőig, és az ügyfelek többsége a bankfiókokban nyilatkozott erről.
2014. január 22. 15:37 Véghajrá a termőföldekért A várakozásoknak megfelelően nőttek 2013 első háromnegyed évében a termőföld árak - áll az FHB Termőföld Indexében. Az erősödés várhatóan folytatódik.
2014. január 22. 15:09 Emelkedik a gázolaj ára Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
2014. január 22. 14:22 Mit hozott a gazdasági fellendülés a globális munkaerő-piacon? A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Globális Foglalkoztatási Trendek 2014 című jelentése arról számol be, hogy a foglalkoztatás növekedési szintje alacsony marad, a fiatalok munkanélkülisége pedig tovább nő és rengeteg olyan elkeseredett, potenciális munkavállaló van, aki továbbra is kiszorul a munkaerőpiacról.
2014. január 22. 12:42 Csökkent az államadósság az euróövezetben A globális válság óta először csökkent a GDP-arányos államadósság az euróövezetben, ugyanakkor az Európai Unióban összességében nőtt, Magyarországon azonban hanyatlott a tavalyi harmadik negyedévben az előző három hónappal összevetve - közölte szerdán az Eurostat.
2014. január 22. 09:41 Több búza és kukorica termett Tavaly a búza termésmennyisége 25 százalékkal, a kukoricáé 41 százalékkal haladta meg a 2012. évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2014. január 22. 07:20 Kissé erősödött a forint reggelre Kicsit erősödött a forint kedd estéről szerda reggelre a nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2014. január 22. 06:58 A vagyoni egyenlőtlenség is téma lesz Davosban A svájci Davosban 44. alkalommal tartják meg a Világgazdasági Fórumot. A ma kezdődő és szombatig tartó találkozón politikusok, üzletemberek, bankárok vesznek részt. Az idei rendezvény mottója: "A világ átformálása: következmények a társadalom, a politika és az üzleti élet számára".
2014. január 21. 17:12 IMF: idén gyorsul, de törékeny marad a világgazdaság növekedése A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint gyorsul idén a növekedés a világgazdaságban, de megmaradtak a kockázatok; a munkanélküliség továbbra is magas, és egyenlőtlen a növekedés eloszlása.
2014. január 21. 16:35 Nem volt még ilyen alacsony az alapkamat Tizenöt bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 2,85 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
2014. január 21. 14:29 46 víziközmű-társaság szolgáltathat Újabb nyolc víziközmű-társaság működését engedélyezte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), így eddig összesen 46 társaság kapta meg az engedélyt, hogy szolgáltatást nyújtson.
2014. január 21. 14:07 Visszavette telefonos ügyfélszolgálatát a MÁV A MÁV januártól ismét maga működteti 24 órás telefonos információs ügyfélszolgálatát Szolnokon, a MÁVDIREKT-nek otthont adó helyszín kiválasztásánál szándékosan kerestek vidéki várost, ezzel is elősegítve a fővároson kívül eső munkahelyteremtést - mondta Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a megújult szolgáltatást bemutató keddi, szolnoki sajtótájékoztatón.
2014. január 21. 12:58 Uniós támogatások elosztása: ezt állapította meg az ÁSZ Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Wekerle Sándor Alapkezelő, továbbá az ezt felügyelő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) esetében, a három szervezet működését és gazdálkodását alapvetően szabályosnak tartotta a számvevőszék.
2014. január 21. 11:01 Ennyi pénzből éltek tavaly a munkavállalók Átlagosan nettó 150 400 forintot vittek haza a magyar munkavállalók tavaly a január és november közötti időszakban. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél dolgozók bruttó 229 700 forintot kerestek átlagosan 2013-ban.
21:26 Jövő héten dönthet a Tisza-frakció a legfőbb ügyészi tisztségre a köztársasági elnök által jelölt Szathmáry Zoltánról – a nap hírei