2017. december 9. 11:51 Lassan vége az olcsó cigarettának Jelentősen csökkent a csempészett dohányáruk forgalma Európában, és Magyarország egy friss felmérés szerint még jobban áll: az illegális cigaretták aránya 4,3 százalék.
2017. december 9. 10:40 Merészet húzott a McDonald's Budapesten Bezárta a cég az egyik legforgalmasabb éttermét, mert túl kicsi volt.
2017. december 8. 16:38 Nem jár vissza az államosított magán-nyugdíjpénztári befizetés Az állam szerint a felhalmozott magán-nyugdíjpénztári befizetések névre szólóan történő kifizetése jogilag nem értelmezhető, így a felhalmozott 2826,1 milliárdnyi összeg fölött továbbra is az állam rendelkezhet.
2017. december 8. 16:20 Káosz az áramadó bevezetése körül Már szinte biztos, hogy a korábbi tervekkel ellentétben idén nem születik döntés az elektromos autók töltésére használt áram adóztatásról.
2017. december 8. 09:59 Élen a szeszes ital és a dohány Novemberben ismét 2,5 százalékos volt az éves infláció, az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. december 7. 21:23 Leépítés egy magyarországi multinál Magyarországon 140 dolgozót tervez elbocsátani a General Electric, a több ezer fős európai leépítések részeként.
2017. december 7. 15:42 Jövő májustól nagyon megváltozik az életünk A közösségi médiumok és általában az internetes oldalak tulajdonosait is kihívás elé állítja az Európai Unió jövő májustól hatályos új adatvédelmi rendelete – mondta az InfoRádiónak a PwC adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogásza.
2017. december 7. 14:56 Példátlan méretet öltött itthon a mobiltelefon-őrület Az idei harmadik negyedévben a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladta a 11,8 milliót, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya tovább növekedett.
2017. december 7. 14:20 Ma több mint 70 ezer cég kap levelet a NAV-tól Ma kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre.
2017. december 7. 13:09 700 milliárd forintot lehet megtakarítani az elektronikus adóbevallásokkal Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
2017. december 7. 05:25 Ők a legjobb magyar borászok - ma ismertetik a végeredményt Csütörtökön kiderül, hogy ki kapja a Magyar Bor Akadémia által meghirdetett "Év Bortermelője Magyarországon 2017" díjat. A nyertest 6 jelölt közül választják ki.
2017. december 6. 18:53 Társasházi rémálmok: így menekülhetnek meg a lakók Tételes árajánlat után pontosan meg kell tervezni a társasházi felújításokat, így kerülhetőek el a lakók és a közös képviselő között a viták – mondta az InfoRádiónak a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke. Széchy Tamás kiemelte: azt is pontosan meg kell határozni, hogy mi a közös képviselő kompetenciája.
2017. december 6. 18:29 Súlyos korlátozások várnak az autósokra A következő években több lépésben szigorítják a szmogriadó szabályait Budapesten, első körben a robogókat tiltják majd ki a városból de 2019 októberétől az Euro 4-es környezetvédelmi besorolású dízelek sem járhatnak majd, a szmogriadó riasztási fokozatának idején.
2017. december 6. 11:45 Napi 13 ezer forintot hagynak itt a külföldi turisták A külföldiek 19 millió utazást tettek Magyarországra, míg a magyarok 6,1 millió alkalommal utaztak külföldre.
2017. december 6. 09:57 Készülni kell: hat hetük van a nyugdíjasoknak Decemberben a szokásosnál előbb utalják a nyugdíjakat, ráadásul a tavalyi évhez hasonlóan most is járnak extra juttatások. Egy dologra azonban figyelni kell.
2017. december 6. 09:30 Fordulat a Tescónál Megállapodtak a szakszervezetek a Tescoval a 2018. évi bérekről.
2017. december 6. 09:15 Ingyenpénz a családi házban lakóknak is Iparági előrejelzések szerint egyértelműen megjelenik majd a fogyasztói árakban, hogy január elsejétől a napelem után fizetendő termékdíj a felére esik.
2017. december 5. 18:03 Helyre tették a gulyáslevest Fazekas Sándor: a gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán is hungarikum lett.
2017. december 5. 15:20 Brutálisan esett neki a Teslának a Mercedes - áll a bál Egy német házaspár nem tudta, hogy a Daimler konszern tesztelői vették bérbe a Teslájukat. A Mercedes keményen tesztelte a Teslát, 6 hét alatt 2 ezer euró értékvesztés, plusz 15 ezer euró kár keletkezett az autón!
2017. december 5. 14:35 Visszahívta 30 borát a Sauska Pincészet, szokatlan oka van Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból a Sauska Pincészet harmincféle borát.
15:26 Forsthoffer Ágnes: az európai parlamentek feladata az együttműködés a nemzetközi rend megújításában
14:27 Biztonsági szakértő: taktikát váltottak a bűnözők, már nem a banki rendszereket, hanem az embereket célozzák meg