Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.43
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Aggodalmas fiatal nő egy élelmszerboltban.
Nyitókép: Getty Images/LordHenriVoton

Alig emelkedtek az élelmiszerárak februárban

Gyakorlatilag stagnált az élelmiszerek ára 2026 februárjában az egy évvel korábbi adatokhoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2026 februárjában a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, egy hónap alatt átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal kedden reggel. Utoljára 2016 végén, közel 10 éve mértek ilyen alacsony inflációt Magyarországon.

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal emelkedett, sőt a vendéglátási szolgáltatások nélkül 3,2 százalékkal csökkent. A termékcsoporton belül a margarin ára 32,3, a húskonzervé 26,9, a vaj, vajkrémé 19,8, a burgonyáé 19,7, a sertészsiradéké 19,5, a tejtermékeké (sajt nélkül) 18,8, a tejé 17,0, míg a liszté 14,9 százalékkal mérséklődött 2026 februárjában.

A Gazdasági Verseny Hivatal (GVH) szerint az árak mozdulatlanságához az Árfigyelő rendszer is hozzájárult. A GVH szerint például megközelítőleg 10 százalékkal csökkent a rendszerben lévő kiskereskedők bruttó árrése a tejtermékeken.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×