Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
326.63
bux:
142648.61
2026. október 12. hétfő Miksa
Kétgyermekes család sétál egy városban.
Nyitókép: Getty Images/Liliya Krueger

Januártól sokkal több pénz maradhat a családok zsebében

Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: január 1-jétől egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó -és Vámhivatal.

A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után jövőre pedig már havi nettó 20 ezer forint kedvezmény vehető igénybe tették hozzá.

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél. Újdonság, hogy aki a két-, három-, illetve négy- vagy többgyermekes édesanyaként szja-mentességre is jogosult, összevont adóelőleg-nyilatkozatot is leadhat a munkáltatójának, kifizetőjének, amelyben a családi adókedvezményt, járulékkedvezményt és a rá vonatkozó „anyakedvezmény” figyelembevételét egyszerre kérheti – ismertette a közlemény.

Kitértek arra is, hogy a családi kedvezmények keretösszege – a családi jövedelem függvényében – akár az szja-mentesség mellett is igénybe vehető. Több lehetőség is van a kedvezmények érvényesítésére, a két-, három-, illetve négy vagy többgyerekes édesanyának is lehet olyan jövedelme, amelyre nem vonatkozik az szja-mentesség, illetve a családi kedvezményből az szja-mentesség miatt fennmaradó rész családi járulékkedvezményként is igényelhető. Ha az anya valamennyi adóalapját lenullázta, a családi kedvezményt az édesapa is érvényesítheti. A NAV honlapján minden információ megtalálható, a hivatal gyakorlati kérdésekkel és válaszokkal is segíti a különböző kedvezmények igénybevételét.

Januártól nem csak a családi adókedvezmény emelkedik, életbe lép a harminc év alatti anyák teljes szja-mentessége, és a negyven év alatti kétgyermekes anyák is belépnek az szja-mentes körbe.

A családi kedvezmény duplázása két fázisban valósul meg, 2025. július 1-jén első lépésként az 50 százalékos emelés hatására egy gyermek után havi nettó 15 ezer, két gyermek esetén gyermekenként havi 30 ezer, míg három vagy több gyermeknél gyermekenként havi 49 500 forintra emelkedett az összeg. A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak utáni kedvezmény 2025. július 1-jén havonta 5 ezer forinttal emelkedett, 2026. január 1-jével pedig újabb 5 ezer forinttal nő, így már havi nettó 20 ezer forint vehető igénybe – emlékeztetett a NAV.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×