Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
324.89
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Napelem táblák sorakoznak egy naperőmű területén.
Nyitókép: Unsplash

Bejelentették, hol kap helyet hazánk legnagyobb naperőműve

A beruházás során közel hétszázezer napelem-modult helyeznek ki, az erőmű csúcsteljesítménye pedig négyszázötven megawatt lesz.

Heves megyében épül meg Magyarország eddigi legnagyobb naperőműve: a Solarpro Holding közel 700 ezer napelemmodulból álló, 450 megawatt csúcsteljesítményű erőművet valósít meg, amely évente mintegy 470 gigawattóra (GWh) villamos energiát termelhet – írja a napelemeket gyártó LONGi cég közleménye nyomán a Portfolio.

A rezsicsökkentéshez kapcsolódó átlagos áramfogyasztást (2523 kWh) alapul véve a napelempark 186 ezer háztartás áramigényét fedezheti. Amint megvalósul, a heves megyei projekt Magyarország legnagyobb működő napelemfarmja lesz, és nem is kevéssel veszi majd át a vezetést.

A mezőcsáti naperőmű szorul így vissza a második helyre a maga 250 MW kapacitásával, vagyis az új majdnem kétszer akkora lesz.

A projekt a kínai gyártó új, hátsó érintkezésű (back contact - BC) technológiával készült moduljaival valósul meg. A hagyományos napelemek elülső felületén vékony fémvezetők hálózata található, amelyek a cellában megtermelt elektromos áram összegyűjtését szolgálják. A hátsó érintkezésű napelemek esetében ezek az elektromos érintkezők teljes egészében a cella hátoldalára kerülnek. A megoldás csökkenti az árnyékolási veszteséget, és lehetővé teszi a beérkező napfény hatékonyabb hasznosítását.

A vállalat szerint ezzel a megoldással 22 százalékos hatásfok is elérhető, ami mintegy 8 százalékos energiatermelés-növekedést jelent a hagyományos panelekhez képest.

A Solarpro honlapján közzétett adatok szerint a vállalat Magyarországon mintegy 20 projektben érintett, összesen közel 290 MW beépített napelemes kapacitással, valamint egy fotovoltaikus és akkumulátoros energiatárolót kombináló hibrid beruházással.

A MAVIR adatai szerint Magyarországon 2025 december elsejéig 716 MW ipari napelem került telepítésre idén. Ez a trend jól illeszkedik az elmúlt évek dinamikus bővüléséhez: 2019 óta az ipari napelemes kapacitás 936 MW-ról 4746 MW-ra nőtt, az éves átlagos növekedés mintegy 635 MW, ami hozzávetőleg 31,5 százalékos bővülést jelent. Az új projekt – a befejezési időpontjától függően – akár egy egész éves bővülési ütem kétharmadát is lefedheti.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×