Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
hungarian, HUF, 20,000, banknotes,
Nyitókép: ZenitX/Getty Images

Regős Gábor: a költségvetési hiány részben gazdaság, részben akarat kérdése

Régen volt olyan magas a havi deficit, mint októberben, de év végéig még van mozgástere a kormánynak – mondta a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza az InfoRádióban. Regős Gábor arról is beszélt, hogy az egyelőre nyitott kérdés, hogy a választások előtt mennyire lesz adakozó, vagy épp ellenkezőleg, spórolós a kormány.

Október végéig az államháztartás központi alrendszere csaknem 3668 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezzel az éves tervezett 4774 milliárd forintos pénzforgalmi hiány 76,8 százaléka teljesült. Októberben kiugróan magas volt a deficit, csaknem elérte a 340 milliárd forintot.

„Egyedül októberben 339 milliárd forint hiányt halmozott fel a költségvetés, ami elég magas számnak számít, 2021-ben és 2024-ben volt csak ennél magasabb a deficit. Ha az előző 10 hónapot nézzük, akkor közel 3700 milliárd a mínusz, ami azt jelenti, az utolsó két hónapra a megemelt hiánycél eléréséig még 1100 milliárd forintnyi mozgástere van a kormányzatnak” – mondta az InfoRádióban Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.

A szakértő megjegyezte, ismert, hogy a decemberi költés azért elég erős szokott lenni,

az év utolsó hónapjának hiánya szokott a legmagasabb lenni, vagyis még nehéz megmondani, hogy teljesül-e a megemelt hiánycél, esetleg túl is lépi az államháztartás.

A kiugró mértékű deficittel kapcsolatban a vezető közgazdász azt mondta, a kormány most az első 10 havi adatokat közölte, ami szerint a bevételek ugyan 5,6 százalékkal nőttek, a kiadások viszont 6,9 százalékkal lettek nagyobbak. Ezen belül kiemelhetők a kamatkiadások, amik kapcsán fontos megemlíteni, hogy jelen pénzforgalmi szemléletben eltérő az elszámolás, mindent akkor kell elszámolni, amikor az adott tétel kifizetésre kerül. Emellett az idei évben nagyon sok, két évvel ezelőtti infláció utáni kamatot fizető állampapír fizetett magas kamatot.

Kiemelkednek az állami közlekedési és közüzemi szolgáltatások, a babaváró támogatások, a költségvetési szervek kiadásai és az önkormányzatok támogatásai, ami egy év alatt jelentősebben nőttek – sorolta Regős Gábor.

A szakértő kiemelte, hogy az államháztartás hiánya kicsit akarat és kicsit gazdaság kérdése, abban az értelemben, hogy hogyan teljesülnek a bevételek, hogyan alakul a növekedés. Idén a növekedés jelentősen elmaradt a várttól, viszont szerencséje a büdzsének, hogy

bizonyos meghatározó tételekben igenis jelentős volt a bővülés, így az áfabevételek 11,2 százalékkal, a személyi jövedelemadó-bevételek 8,6 százalékkal nőttek, ami valamelyest kijjebb húzta az ország gazdaságát a stagnálásból.

„Az persze nyomokat hagy, hogy a GDP alacsonyabb lesz a tervezettnél” – jegyezte meg a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, hozzátéve, hogy a másik oldalról szintén nagy kérdés, hogy a választások előtt a kormány mennyire lesz „spórolós” vagy „osztogató”, illetve a választás után az újraalakuló vagy teljesen új kormányzat mekkora hiányt szeretne, tehát mennyire növeli vagy éppen csökkenti a kiadásokat. Azaz a jövő hiánya egy kicsit döntés kérdése is – hangsúlyozta ismét a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×