Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Aggodalmas fiatal nő egy élelmszerboltban.
Nyitókép: Getty Images/LordHenriVoton

Árstop: decembertől már száz termék ára rögzített a szomszédunkban

A horvát kormány hetvenről százra növelte az árstoppal érintett termékek, illetve termékkategóriák számát – közölte a kabinet ülését követően Ante Susnjar gazdasági miniszter, a döntéssel a magas megélhetési költségek által leginkább sújtott fogyasztókat szeretnék segíteni.

Az árstoppal érintett termékek esetében a zágrábi kormány maximális kiskereskedelmi árat határoz meg.

A kereskedőknek kínálniuk kell az üzletükben legalább egy olyan terméket, amelynek ára a rendeletben rögzítettnél alacsonyabb. Az üzletek kötelesek egyértelműen feltüntetni a hatósági áras termékeket, a bejáratnál vagy más jól látható helyen kihelyezni az ársapkás termékek teljes listáját – emlékeztetett a szabályokra a miniszter.

Susnjar hangsúlyozta: a rendelet a már meglévő árstopos kategóriák esetében nem változtatott a maximált árakon, figyelembe véve a piaci körülményeket. Mint mondta, a meghatározott árak felső határértékek, és a kereskedők – ha a piaci helyzet lehetővé teszi – alacsonyabb árakat is alkalmazhatnak.

A 400 négyzetméternél nagyobb üzleteknek továbbra is külön részleget kell fenntartaniuk az árstopos termékek számára. A miniszter azt is hozzátette, hogy a kormány folyamatosan követi a piaci folyamatokat, ellenőrzi a szabálytalanságokat, és szükség esetén módosítja az intézkedést.

A rendelet 2025. december 1-jén lép hatályba.

Andrej Plenkovic miniszterelnök a kormányülésen úgy fogalmazott, hogy az intézkedés „a legkiszolgáltatottabb háztartások tehermentesítését” szolgálja. A kormányfő szerint a maximált árak bevezetése hatékony eszköz az inflációs nyomás mérséklésére és a fogyasztói kosár drágulásának megfékezésére.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×