Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
325.19
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Holló Bence az Arénában

Nincs kultúrája az életbiztosításnak, pedig elúszhat a lakás is – Holló Bence az Arénában

A kockázati életbiztosításban és az öngondoskodási, megtakarítási életbiztosításban is nagyon nagy elmaradásban vagyunk, még a régióhoz viszonyítva is – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Holló Bence, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Magyarország fejlett piacnak mondható a vagyoni jellegű biztosításokat tekintve, ezek közé tartozik például a gépjármű és a lakás biztosítása, de nincs ez így az életbiztosítások terén.

Mint Holló Bence, a Mabisz elnöke, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta, az életbiztosítások területén „nagyon alulpenetráltak és alulfejlettek vagyunk”, ezt jelenti, hogy ennek jelenleg nincs igazán még kultúrája itthon.

„Mind a két szegmensben, tehát

a kockázati életbiztosításban és az öngondoskodási-megtakarítási életbiztosításban is nagyon nagy elmaradásban vagyunk, még a régióban is,

nemhogy Nyugat-Európához képest; fő célja is a Mabisznak, hogy erre mindig felhívja a figyelmet" – húzta alá.

Pedig szerinte az öngondoskodást nem is nagyon kellene magyarázni, mégis az emberek például a nyugdíj-biztosítással jellemzően 40-50 éves korban vagy az után kezdenek el foglalkozni, hisz akkor látják, hogy az aktív korszaknak előbb-utóbb vége van.

Azonban a megtakarításoknak van egy sajátosságuk: az időhorizont.

„Ha én nagyon fiatalon kezdem, kis összegeket félretéve, és kockázatosabb, de magasabb hozampotenciállal rendelkező eszközökbe fektetek, amire lehetőség van, akkor a hosszú időhorizont miatt a kockázat is csökken, hiszen a »magas« eszközöknek a volatilitása hosszú időtávon kiegyenlítődik. Másrészről a kamatos kamat miatt a kis összeg is nagyra duzzad később” – érvelt Holló Bence.

Vagyis:

aki huszonéves korban kis összeget félre kezd tenni, az is lehet, hogy sokkal többet ér majd nyugdíjas korban, mint amikor valaki viszonylag idősebb korban próbálkozik már nagyobb összegekkel.

A biztosítási szakember beszélt még a kockázati életbiztosításról is. Szerinte jellemző Magyarországon, hogy amikor egy fiatal, pályakezdő pár gyermekeket vállal, és lakáshitele miatt el is adósodik, sokáig egy kereső van a családban, akkor óriási kockázat keletkezik, hiszen az egy fő családfenntartónak a jövedelme az, amelyik a család anyagi biztonságát jelenti; de ha „valami történik” – még ha az esély kicsi is –, a kockázat nagy, aminek az ember a családját, szeretteit kiteszi.

„Ez biztosítási nyelven azt jelenti, hogy relatíve olcsón lehet nagyon jó életbiztosítást kötni egy fiatalnak, mégsem gondolkodnak erről, holott ez az igazi biztonság, mert ha a bank biztosítja magát, az az én családomnak nem lesz jó, ha a keresőképtelenség beáll; előbb-utóbb anyagi katasztrófát is okozhat ez a helyzet, hiszen a hitel visszafizetése leáll, és adott esetben elúszik az ingatlan is” – figyelmeztetett Holló Bence.

Alább megtekintheti a Holló Bencével folytatott teljes beszélgetést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Vitézy Dávid elmondta, radikális változások jönnek a magyar közlekedésben

Vitézy Dávid elmondta, radikális változások jönnek a magyar közlekedésben

A kormány radikális irányváltást hajt végre a közlekedés terén, így az új autópályák építése helyett a meglévő, kritikus állapotú úthálózat és a hidak felújítására fókuszál - mondta el Vitézy Dávid beruházási és közlekedési miniszter a IX. Magyar Közlekedési Konferencia nyitóelőadásában. Az állam 2027 tavaszán visszaveszi a gyorsforgalmi utak üzemeltetését a koncessziós partnerektől, miközben minden eddiginél szigorúbb KRESZ-módosítások és soha nem látott mértékű, több ezer milliárd forintos vasútfejlesztési program indul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×