Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.77
bux:
146075.44
2026. november 3. kedd Győző
A Paks II. atomerőmű építési területe a helyszínen tartott sajtóbejárás napján, 2023. szeptember 22-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Lantos Csaba: Paks II meg fog épülni

A greenizmussal Európa éppen lábon lövi önmagát és a gazdaságát, és fokozza a versenyképtelenségét – jelentette ki egy konferencián Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

Helyzet van. Az Európai Unió egy fantasztikus jármű lehetne, de ma rossz irányba tartunk – ezzel a felütéssel kezdte a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján előadását az energiaügyi miniszter. Lantos Csaba úgy folytatta: ma a szakadék felé tart Európa, ezt a Draghi-jelentés is megállapította, ráadásul a jelentéstevő nemrég azt mondta, most rosszabb a helyzet, mint egy évvel ezelőtt volt.

Lantos Csaba közölte, a 20. századot különböző „izmusok” uralták, majd a 21. században megjelent a greenizmus. Ezzel, valamint az Európai Unió szigorú kibocsátáskereskedelmi rendszerével, röviden az ETS rendszerrel az unió lényegében lábon lőtte magát – vélekedett a miniszter, aki szerint ma a greenizmus határozza meg a mindennapjainkat.

„A greenizmus kétségtelenül egy létező globális problémára adott válasz, de rendkívül veszélyes, mint minden ideológia által meghatározott és túlságosan doktriner módon képviselt válasz”

– fogalmazott Lantos Csaba. Szerinte az ETS önmagában egy jó és hatékony eszköz, működik is – csak éppen azt jelenti, hogy Európa éppen lábon lövi önmagát és a gazdaságát ezzel az eszközzel, és fokozza a versenyképtelenségét.

„Emiatt mi bezárjuk a szénerőműveinket, ami egyébként önmagában helyes lenne, csak eközben a világon mások meg nem bezárják, hanem éppen hogy nyitják a szénerőműveiket. Tehát ha mi egyedül vezetünk be egy egyébként kitűnő és hatékony eszközt, akkor csak azt fogjuk elérni, hogy tovább fokozzuk a versenyképtelenségünket” – tette hozzá.

A tárcavezető azt mondta: Magyarországon két pilléren, a nukleáris és a megújuló energián nyugszik az energiatermelés. Emlékeztetett, nemrég volt a Paksi Atomerőmű alapkőletételének 50. évfordulója. Kiemelte: a beruházásnak lesz folytatása.

„Meg fog épülni Paks II, és nem teszünk le arról, hogy kihasználva az új hullámot, az SMR-, vagyis small modular reaktor-világot, nálunk is legyen ilyen kis moduláris reaktor”

– mondta.

Magyarország az élvonalban jár a megújuló energia telepítésében. Jelenleg 8100 megawattnyi napelemes forrás működik. „Ez igen jó eredmény, a következő évtized azonban már az így keletkező áram tárolásának megoldásáról fog szólni” – összegezte a konferencián Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×