Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Pexels.com

Takács Ernő: az ország gazdasága stabil – ez az üzenete a müncheni EXPO REAL magyar kiállítóinak

Idén is erős szakmai jelenléttel vesz részt Magyarország a müncheni EXPO REAL-on, amely az egyik legjelentősebb esemény a nemzetközi ingatlanpiacon – hangsúlyozta az InfoRádióban az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke.

„Több mint 40 országból 2000 kiállító és 75 országból 40 ezer látogató vesz részt ezen a rendezvényen. Ez egy olyan nemzetközi seregszemle, ahol érdemes Magyarországnak megjelenni, mégpedig azért, hogy megmutassuk: nálunk nemcsak gyártani érdemes. Az ország a többi üzleti szektor számára is ideális helyszín vállalkozásindításra, munkahelyteremtésre, hiszen rendelkezünk megfelelő ingatlanfejlesztési infrastruktúrával és tudással, szakképzett munkaerővel és közműinfrastruktúrával is" – mondta Takács Ernő.

Azt is elmondta, hogy Magyarország standját az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület hozza létre a CBRE nemzetközi ingatlanvezető tanácsadó szakmai támogatásával, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség és a HIPA közreműködésével. A fő kiállítók a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt, az Innovinia és a Helloparks. Ezenkívül segíti a programot a vidéki nagyvárosok közül Miskolc, Debrecen, Nagykanizsa és Pécs térsége. Ugyancsak részt vesz a kiállítók között a Gladiátor Alapkezelő, a VT Logistic és a Forstay Development.

Forestay - Marriott Moxy Budapest
Forestay - Marriott Moxy Budapest

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke szerint a magyar kiállítók legfontosabb üzenete az, hogy az ország gazdasága stabil. „Az elmúlt időszakban 23 milliárd eurónyi működő töke érkezett az országba. Elsődlegesen autóipari és az ahhoz köthető beszállítók technológiai beruházásairól van szó, amelyeknek köszönhetően Magyarországra több pénzt fektettek be, mint Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban együttesen” – hangsúlyozta Takács Ernő. Úgy véli, hogy ennek a pozitív hatása előbb-utóbb az ingatlanszektorban is meg fog jelenni, mivel ezekhez a beruházásokhoz elengedhetetlen irodák, új gyár- és logisztikai csarnokok, épületek megépítése, amelyek mind további megrendeléseket jelentenek majd az ingatlanpiacon.

Nagykanizsa - Industrial Park
Nagykanizsa - Industrial Park

Ez utóbbival kapcsolatban az InfoRádió azt kérdezte, vajon stabilizálódott-e már a helyzet, mivel a KSH első féléves adatai még azt mutatták, hogy egyelőre csökkennek az új lakásépítések. Válaszában Takács Ernő arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakáspiac egy külön szegmens, amelyen elsősorban az Otthon Start program hozhat élénkülést. Az ingatlanpiac többi részében viszont az iparosítási programok, a működő tőke beáramlása, illetve az üzleti szektor bővülése az, ami új lehetőséget teremt. Ugyanakkor az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke azt is elismerte, hogy az irodapiac egyelőre stagnál, mivel jelenleg a nagy állami irodaberuházások átadásai várhatók. Újabb, nagyobb irodafejlesztések pedig nem indulnak – tette hozzá.

WLP Hungary Logisztikai központ - Ebes
WLP Hungary Logisztikai központ - Ebes

Ezzel szemben a kisebb irodaépületeknek a funkcióváltása, átépítése, lakóházzá vagy szállodává alakítása igencsak foglalkoztatja az ingatlanfejlesztőket. Takács Ernő úgy látja: a szállodapiac az, amely az ipari logisztika mellett a leginkább mutat perspektívát, hiszen a budapesti, illetve a magyarországi turizmus már közelít a 2019-es rekordszámokhoz, és ebben a befektetők, a fejlesztők is nagy lehetőségeket látnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×