Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.41
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Haltetemek ezrei az Amazonas állambeli Manacapuruban 2023. szeptember 27-én. A tömeges halpusztulást a súlyos szárazság és a vízhőmérséklet emelkedése okozza az Amazonas-medencében.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Raphael Alves

Akkora a baj, hogy a kormánynak lépnie kellett

A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól - mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádióban.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás okozta kihívás következményeit minden erővel mérsékelni kell, és az összes lehetséges eszközt fel kell használni ahhoz, hogy víz jusson a tájba. A szárazsággal egész Európa küzd, a Tisza medrébe 60 százalékkal, a Dunáéba 40 százalékkal kevesebb víz érkezik, és nincs kizárólagos válasz a vízhiányra, mindenütt egyedi megoldásokat kell kidolgozni - tette hozzá. A vízhiányos térségekben a gazdálkodókkal és a vízügyi szakemberekkel együttműködve sürgősen meg kell találni a legjobb megoldásokat, de Magyarországról ma már nem folyik ki több víz, mint amennyi beérkezik – hangsúlyozta.

Elmondta: az előrejelzések szerint az idei lesz Európa legforróbb nyara, a kormány ezért megelőzésképp létrehozta az aszályvédelmi operatív törzset, és forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy minden csatorna újra tele legyen, amiben valaha víz volt. A feltöltés teljes erővel zajlik, és bár az idei kilátásokat egyelőre nehéz megbecsülni, a tavaszi kalászosok rendben fejlődtek, termésátlagaik jók, a napraforgó is tartja magát, a kukorica viszont már sérült. Esőre nagy szükség lenne, a hét második felében a hidegfront épp jókor jött, és talán a következő hét végén is érkezhet csapadék.

Kiemelte: a mezőgazdaság vízhiánya miatt

a kormány most 10 milliárd forint értékben átvállalja a vízdíjat a gazdáktól,

további 4,7 milliárd forintot pedig ereszek, zsilipek, szivattyúk javítására különített el.

Nagy István elmondása szerint az elmúlt 3 évben kétszeresére nőtt az öntözött területek nagysága, jelenleg 150 ezer hektár. A gazdák 176 milliárd forintot kaptak infrastruktúracserére, 65 milliárd forint értékű pályázat jelenleg is nyitva áll előttük. A gazdálkodói közösségek 104 ezer hektárt öntöznek.

A tárcavezető bejelentette, hogy a kormány komplex, nagy volumenű beruházásokat is tervez. Javítani kell például a Duna–Tisza közi homokhátság vízhiányos állapotán, ami majdnem 12 ezer négyzetkilométert és 800 ezer embert érint.

A Duna menti síkság vízpótlása a Duna-völgyi-főcsatorna térségében 1500 hektárnyi területen valósul meg árasztásokkal, csatornarekonstrukciókkal, új duzzasztókkal. A homokhátsági szikes tavak vízpótlását 20 kilométeres vezeték és több duzzasztómű fogja biztosítani, a Homokhátság déli részét több nyomócső és szivattyútelep látja majd el.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×