Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Ne fizess! feliratú tábla a Nem Adom a Házamat Mozgalom aktivistájának kezében a szervezet demonstrációján a budapesti Európa Pontban 2016. június 9-én. A tiltakozók az Európai Bizottságnak címzett petíciót adtak át a „kisemmizett, átvert SeVizahiteles (devizahiteles) adósok érdekében”  Zupkó Gábornak, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetőjének.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Mentőövet dob a kormány a devizahiteleseknek, Lázár János szerint

Az építési és közlekedési miniszter utcafórumán arról beszélt: úgy látja, hogy bármilyen döntést is hoz az igazságszoltatás, a kormánynak mindenképp lépnie kell a devizahitelek károsultjainak megsegítése érdekében.

Lázár János arról beszélt, hogy találkozott Marczingós László ügyvéddel, aki a devizakárosultak képviseletében„ sok-sok ezer embernek segített már, és a téma„ legavatottabb szakértője szerinte.

Mint mondta, ez a beszélgetés is megerősítette abban, hogy „a pokol 2004-ben szabadult el”, amikor egy tudatos állami döntés részeként devizahitelekkel váltották ki a forintalapú hiteleket, és az akkori kormány és a jegybank nem védte meg az embereket.

1 millió 400 ezer embert érintett az ügy, de a családtagokkal együtt több millió ember lett az áldozata az ügynek – tette hozzá Lázár János.

A miniszter ezt követően elmondta: személy szerint meggyőződése, hogy „minden devizahitelest szakszerűen becsaptak” a bankok, hiszen az emberek nem érthették, hogy mit írtak alá - olvasható a hirado.hu cikkében.

Majd arról beszélt, hogy a kártalanításnál (amihez több ezer milliárd forint kellene) több megoldást fontolgatnak. Mint mondta, ezzel kapcsolatban jelenleg a Kúria döntését várják, azonban azt is hozzátette: volt egy olyan bírósági ítélet a közelmúltban, amelyben egy devizahiteles pert nyert a bankkal szemben, és utóbbinak fizetnie kellett.

Lázár János hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatás döntéseit meg kell várniuk, de hozzáfűzte: mérlegelni kell minden szempontot, hogy milyen hatással járhat a devizakárosultak megsegítése. Ezt követően viszont hozzáfűzte, hogy a kormány nem maradhat tétlen.

„A devizahitellel kapcsolatban elmondtam: a kormánynak meg kell várni, hogy a magyar igazságszolgáltatás mit dönt, milyen irányba fogja ezt a dolgot futtatni, de nem nézheti a kormány ölbe tett kézzel az én álláspontom szerint mindazt, ami történik” – fogalmazott Lázár János.

Arról is beszélt: ha elindul egy vita erről ősszel, akkor a kormánynak foglalkoznia kell majd ezzel a kérdéssel.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×