Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
stock photo
Nyitókép: Getty Images/Jozsef Zoltan Varga

Elemző: 60 százalékos profitzuhanás a bankoknál – az elvártnál is több különadóval számolnak

2025 első negyedévében csökkent a magyar hitelintézeti szektor eredménye a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A bankok költségszintjét jelentősen rontotta, hogy az extraprofitadó és a különadó mértéke 66 százalékkal, 196 milliárdról 326 milliárd forintra emelkedett – mondta az InfoRádióban Palkó István, a Portfolio elemzője.

A magyar bankszektor első negyedéves eredménye az előző év azonos időszakához képest 60 százalékkal volt alacsonyabb, 199 milliárd forintra rúgott, ami évesítve 9,3 százalékos tőkearányos megtérülésnek felel meg – ismertette a fő számokat Palkó István az InfoRádióban. A jelentős visszaesés a Portfolio elemzője szerint két okra vezethető vissza: az egyik az osztalékbevételek csökkenése, a másik pedig a különadók jelentős, 66 százalékos emelkedése volt. Mint kiemelte, részben a hagyományos bankadó is emelkedett, de ennél is nagyobb mértékben nőtt az extraprofitadó: 210 milliárd forintnyi kiadást számoltak el a bankok az első negyedévben. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bankok a különadójukat már az első negyedévben elszámolják, de a mértéke így is kiugró: a kormány az előzetes kommunikációja szerint 180 milliárd forintnyi extraprofitadót vár az idén, ehhez képest 30 milliárd forinttal magasabb a bankok által elszámolt extraprofitadó.

„Ez valószínűleg amiatt van, mert a bankok óvatosak azt illetően, hogy fogják-e tudni csökkenteni a különadó-fizetési kötelezettségüket az idei évben azzal, hogy több állampapírt vásárolnak. Az állampapír-statisztikák mindenesetre azt mutatják, hogy a bankoknak most már az első hónapokban sikerült annyi állampapírt vásárolniuk, hogy lefelezzék az extraprofitadójukat” – mondta Palkó István.

Az év egészére 326 milliárd forintnyi extraprofitadót, illetve különadót számoltak el a bankok az első negyedévben, a számvitel sajátosságai miatt kellett már ezt idén év elején megtenniük, de a növekedést jól mutatja, hogy egy évvel korábban ez az összeg még jóval alacsonyabb, nagyjából 220 milliárd forint volt. Az elemző szerint ez a növekedés részben a kulcsok módosulásának, részben pedig az adóalap növekedésének az eredménye.

A Magyar Nemzeti Bank csak összesített statisztikákat közöl, de a Portfolio gyűjtése szerint a legtöbb banknál csökkent az adózott eredmény az egy évvel korábbihoz képest, a nagybankok mindegyikénél csökkent, míg az Unicredit az anyabank gyorsjelentése alapján veszteségbe fordult. Palkó István szerint a csökkenés részben a kamateredmény apadásának, részben az extraprofitadó megugrásának, részben pedig az óvatosságból képzett céltartalékok következménye. „Minden banknál más ezeknek a hatásoknak az aránya, ugyanakkor elmondható szinte mindegyik bankról, hogy a kamatjövedelemre nagy nyomás helyeződött” – emelte ki a szakértő.

A Portfolio elemzője azt is hangsúlyozta, hogy a hitelportfóliója kifogástalan továbbra is a bankoknak, a nem teljesítő hitelek aránya a vállalati szektorban 3,6 százalék, a háztartási szektorban 1,9 százalék. „Ez meglehetősen jó arány, a bankok nem a hitelportfóliójuk esetleges romlása miatt képeztek több céltartalékot, hanem valószínűleg azért, mert recessziós gazdasági környezetben működnek, és ilyen körülmények között fel kell készülniük arra, hogy az ügyfelek egy bizonyos része nem lesz képes eleget tenni a kötelezettségeinek” – magyarázta.

Palkó István elmondta azt is, hogy az adataik alapján az OTP Bank 189 milliárd, az Erste Bank 20 milliárd, az MBH Bank 18 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el az első negyedévben, de mind a három esetben ez az adat csökkenést jelent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×