Infostart.hu
eur:
379.25
usd:
320.87
bux:
130847.19
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Joint Venture Szövetség Companies for the Future Award 2025 (Vállalatok a jövőért-díj) díjátadó gáláján a Budavári Lovardában 2025. február 22-én.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Áttörésről beszélt az egyik legfontosabb miniszterünk

Az idei az áttörés éve lesz; legalább nyolc olyan tényező van, köztük a foglalkoztatás, amiből látják, hogy fordul a gazdaság - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség vállalatokat díjazó ünnepségén Budapesten.

Nagy Márton a szövetség Companies for the Future Award című rendezvényén a nyolc tényező közül elsőként azt említette, hogy az országban 4,7 millió a foglalkoztatottak száma, és alacsony a munkanélküliségi ráta. Másodikként nevezte meg a reálbérek kérdéskörét: jelenleg ugyanis 5 százalékkal emelkednek idén a reálbérek, tavalyi 9 százalékos növekedés után.

A gazdasági fordulatot segítő tényezők közé sorolta még egyebek mellett, hogy jelentősen emelkedik a fogyasztás, a turizmus zakatol, emelkednek a lakástranzakciók,

az építőiparon belül a rendelésállomány több mint 16 százalékkal nőtt és beindult az autópiac is.

A miniszter rámutatott, hogy azok az ágazatok fognak leggyorsabban beindulni, ahol a belső kereslet a legfontosabb, így az építőipar, a gyógyszeripar, részben a logisztika és az élelmiszeripar. Ezek lesznek az első ágazatok, amelyek tényleg fordulatot tudnak mutatni - mondta a tárcavezető.

A külső kereslet által érintett ágazatok attól függenek, hogy Európa "hogy szedi össze magát" és az európai versenyképesség hogyan tud helyreállni - tette hozzá Nagy Márton.

Kitért a kkv-kra is, amelyeknél hitelezési fordulatot csinálnak, ami azt jelenti, hogy számukra olcsóbb hitelt szeretnének adni.

Ezen felül folytatni szeretnék az adócsökkentést is a vállalatoknál, így most a kiva esetén alkalmazott határok felemelésén gondolkodnak.

Budapest, 2025. február 22.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Joint Venture Szövetség Companies for the Future Award 2025 (Vállalatok a jövőért-díj) díjátadó gáláján a Budavári Lovardában 2025. február 22-én.
MTI/Kocsis Zoltán
Budapest, 2025. február 22. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Joint Venture Szövetség Companies for the Future Award 2025 (Vállalatok a jövőért-díj) díjátadó gáláján a Budavári Lovardában 2025. február 22-én. MTI/Kocsis Zoltán

Nagy Márton kiemelte, az áttörés érdekében már eddig is rengeteg programot jelentettek be, köztük azt a 21 pontot, amely lényegében három téma köré csoportosítható: a gazdasági növekedésen alapuló nagyobb bérkonvergencia, lakhatási kérdések és a kkv-k esetén a méret duplázása.

A miniszter kijelentette, hogy ez a három, a magyar gazdaságpolitikát meghatározó témakör szombaton további három témakörrel bővült: a nagyvállalati gyárépítési program, ami a 100 új gyárat jelent Magyarországon, az adócsökkentés politikája, valamint az infláció és az élelmiszerinfláció elleni küzdelem.

Nagy Márton elmondta, hogy a 100 nagy gyárépítési program arról szól, hogy az országban az iparnak továbbra is nagy a jelentősége. Az autóipar mellett azonban fókuszálniuk kell a gyógyszergyártásra, az élelmiszeriparra és az egyéb olyan iparágakra, amelyeknek nagy a hozzáadott értéke és a jövő iparágaira is.

Adócsökkentés

Az adócsökkentés politikája kapcsán jelezte, ezen belül egyértelműen az új elem a családok kérdésköre. Azt szeretnék, ha a családok szja-ja csökkenne, nem is akárhogy, 15 százalékról nullára.

Ebbe a témakörbe tartozó intézkedések közül említette, hogy október 1-től indul a háromgyermekes anyák szja-mentessége, ami 250 ezer anyát és családot érint, a költségvetésnek pedig évente 170 milliárd forintjába fog kerülni.

Hangsúlyozta, hogy a négy gyermekes anyák szja-kedvezménye fennmarad, erre a 70 ezer családot érintő intézkedésre évi 50 milliárd forintot költenek.

Felhívta a figyelmet új elemként a csed és a gyed teljes szja-mentességére, amely a következő években 30-40 ezer anyát fog érinteni, többletköltsége pedig évi 10 milliárd forint.

A miniszter az adócsökkentések kapcsán jelezte, ezen intézkedésekkel a következő években megerősítik a családpolitikát.

Infláció

Nagy Márton kitért az infláció témakörére és elmondta, hogy "az infláció a legrosszabb dolog a világon, megtapasztaltuk, hogy eszi meg az emberek jövedelmét".

Felidézte, hogy 2024 közepére az élelmiszerinflációt, az inflációt is "meg tudták szelidíteni, le tudták szorítani". Azonban most azt látják - decemberben, januárban és februárban is - hogy "az infláció visszakúszott".

Az élelmiszerinflációban veszélyeket látnak, ezért a kiskereskedelmi cégekkel elkezdtek egy párbeszédet, ezáltal remélhetőleg a következő két hétben egyezségre jutnak, hogyan tudják az élelmiszerinflációt leszorítani, illetve megállítani. Amennyiben ez nem sikerül, akkor hatósági árak lesznek, ráadásul az alapvető élelmiszereknél alkalmazott hatósági árak mellett a kiegészítő termékeknél profit marzs vagy marzs korlátozás lesz, ami azt jelenti, hogy "senki nem tud keresztárazni".

Felhívta a figyelmet a nyugdíjasokra is, akik október 1-től áfa visszatérítést fognak kapni, így a zöldség, gyümölcs, és a tej termékek esetén a vásárlást követően 30 nap után a nyugdíjakkal együtt visszakapják ezen termékek áfa tartalmát egy maximális összegig.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a csaknem 40 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség (JVSZ) negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású, "Companies for the Future Award" gálaeseményét, amelyen már 7 kategóriában tüntették ki a magyarországi gazdasági élet kiemelkedő vállalatait.

A fődíjat közép és nagyvállalati kategóriában is átadták, itt a díjazottak az elismerést Nagy Mártontól vehették át. Középvállalati kategóriában első helyen végzett a Billingo Technologies Zrt., a második és a harmadik helyet a Wáberer Medical Center és a GB Solutions Zrt. szerezte meg. Nagyvállalati kategória a Magyar Suzuki Zrt. lett az első helyezett, a KOMÉTA 99 Zrt. a második, a Novopayment Kft. pedig a harmadik helyen végzett.

Ezeken felül további öt kategóriában különdíjakat is kiosztottak.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Tegnap folytatódott a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek az elmúlt napokban, de nagy ütést kapott tegnap a chipgyártó AMD, a Broadcom és a Micron is, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos mínuszban zárt. Az ázsiai tőzsdék lekövették a Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, a kezdeti iránykeresést délelőtt esés váltotta fel, a magyar piac is jelentős mínuszba került. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 10 százalékot esett ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×