Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
318.38
bux:
144628.82
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Getty Images

A GVH újabb okot gyanít az élelmiszerek drágulása mögött

Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása érdekében. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke felszólító levelet küldött több – alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő – érdekképviseleti szervezethez. A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást. Mindemellett a GVH figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben beavatkozik.

A Gazdasági Versenyhivatal úgy látja, több élelmiszerpiaci érdekképviseleti szervezet esetében is általános gyakorlattá vált, hogy olyan tartalmú közleményeket adnak ki, melyek szerint némely termékek árának emelése szükséges. Egyes közleményekben százalékosan, illetve nominálisan is megjelölték, hogy milyen mértékű termelői, illetve feldolgozói áremelés lenne indokolt bizonyos alapvető élelmiszerek esetében.

A GVH elnöke arra hívta fel több érdekképviselet figyelmét, hogy

az alkalmazott gyakorlat feltételezhetően egységes árképzéshez vezethet, illetve fokozhatja az inflációs nyomást.

Rigó Csaba Balázs a felszólító levelekben azt írta, hogy az alapvető élelmiszerek árainak emelkedése, illetve az érdekképviseletek által időszakonként kiadott, áremelésre javaslatot tevő, illetve azt szükségesnek minősítő közlemények között feltételezetten ok-okozati összefüggés áll fenn. Mindezek alapján „a közlemények kiadása olyan összehangolt áremelkedéshez vezethetett, amely a versenytörvény hatálya alá eshet, és különösen inflációs piaci környezetben okozhat olyan összehangolt árpolitikát, amely szembe megy az önálló piaci döntések kialakítására vonatkozó kritériummal” – világított rá a GVH elnöke.

Mint a szervezet közleményében olvasható, a vállalkozások közötti megállapodások versenyjogi megítélésének kiindulópontja, hogy a vállalkozások piaci döntéseiket önállóan hozzák meg, mellőzve a versenytársakkal összehangolt piaci magatartást. „Az érdekképviseleti szervek által tett nyilvános nyilatkozatok és kiadott közlemények, amelyek a tagok jövőbeni áremelésére és annak javasolt mértékére vonatkoznak, illetve konkrét árképzési stratégiákat is tartalmaznak, feltételezhetően sértik a versenytörvény 11. § (1) és (2) rendelkezéseit” – mutatott rá Rigó Csaba Balázs.

A GVH elnöke ezért megfontolásra javasolta az egyes élelmiszerpiacokat érintő információcsere, illetve közleménykiadási gyakorlat felülvizsgálatát, és oly módon történő módosítását, amely

versenybarátabb módon érvényesíti a termelői, illetve feldolgozói érdekeket, és nem vezet összehangolt áremelésekhez, tekintettel arra, hogy ezek a fogyasztói árak jelentős emelkedését is okozhatják.

A versenytörvény 36. § (4a) bekezdés a) pontja alapján a felszólító levél nem jelenti a jogsértés megállapítását. Az ilyen levelek célja az, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a jogkövető magatartás elősegítése érdekében aggályait jelezze a fent ismertetett piaci magatartással összefüggésben. A felszólítottnak lehetősége van arra, hogy önkéntes válaszadás keretében 60 napon belül jelezze a GVH részére a felszólító levélben foglaltakkal kapcsolatos álláspontját, különösen, hogy milyen lépéseket tett vagy kíván tenni a jogkövető magatartás helyreállítása érdekében.

A felszólító levél ugyanakkor lehet súlyosbító tényező is abban az esetben, ha a tiltott magatartás nem szűnik meg és az ellen a Gazdasági Versenyhivatal – hatáskörének keretei között – fellép. Amennyiben versenyfelügyeleti eljárásban bebizonyosodik, hogy az eljárás alá vont nem jogszerű magatartást folytatott, akár jelentős bírságra is számíthat (az előző éves nettó árbevétel maximum 13%-ára).

A felszólító levél jogintézményét szabályozó versenytörvényi rendelkezések 2023. január 1-jén léptek hatályba. A GVH elnöke 2024-ben 53 esetben élt ezzel az eszközzel.

A nemzeti versenyhatóság folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban jelentkező piaci folyamatokat. Így a mostani intézkedésekkel érintett termékek piacai mellett

a tejtermékek piacán tapasztalható jelenségeket is figyeli és szükség esetén kész beavatkozni.

Mindemellett a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer hamarosan újabb termékkategóriákkal bővülhet, ezzel is hozzájárulva az élelmiszerárak kordában tartásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×