Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
318.53
bux:
144431.4
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Halárus a fővárosi Központi Vásárcsarnokban 2017. december 19-én. Ezen a napon Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter átadta az első Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegyeket.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Hal kerül a karácsonyi asztalra? Ilyen árakkal kalkulálhatunk

A haltermelők az idei karácsonyi szezonra sem terveznek áremelést, amennyiben a kereskedelmi láncok is a tavalyi árréseket alkalmazzák, a családok a tavalyi árszinten juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz.

Az Agroinform.hu idézi Németh Istvánt, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-hal) elnökét, aki szerint

  • az élőponty ára kilogrammonként 1800-2200 forint között alakul,
  • a szeletelt ponty 3500-4000 forintba kerül majd.
  • Az afrikai harcsa filéjéért 4000 forint körüli összeget kérnek majd a kereskedők, míg
  • a filézett szürke harcsa kilójának ára 8000-9000 forint között alakulhat az idei szezonban.

Az egy főre jutó halfogyasztás nemzetközi összehasonlításban továbbra is igen alacsony, 6,5-7 kilogramm, szemben az Európai Unió évi 22 kilogrammos átlagával. A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a visszafogott hazai fogyasztásnak is több mint harmada az év legvégére koncentrálódik.

Magyarországon több mint 25 ezer hektárnyi vízterületen működnek tógazdaságok. A hazai haltermelők helyzetét idén elsősorban a nyár második felében tomboló aszály rontotta, ami elsősorban a vízutánpótlási problémákban, a vízminőség romlásában öltött testet. A magas vízhőmérséklet a minőségromáson kívül felgyorsította a halak anyagcseréjét is, ami többlettakarmányt igényelt, miközben a testtömeg-gyarapodás elmaradt az átlagtól – tájékoztatott az Agroinform.hu.

A Ma-hal szóvivője korábban szintén arról beszélt az InfoRádióban, hogy nem emelkednek – idén karácsonykor sem – az árak, mert bár egy 10-35 százalékos aszálykár a Dunántúlon bekövetkezett, a lakosság fogyasztása is csökken; közben a gabonaárak sem "lőttek ki" nagyon, ez is segít az árfékben. Lévai Ferenc azt is hozzátette, hogy bőséges halkínálat várja a vásárlókat.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×