Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.38
bux:
133312.87
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Baranyi Róbert/Budapest Airport

Budapest Airport - Egy több száz millió eurós kölcsön miatt vizsgálódik az EU csalás elleni hivatala

Egy szlovák szál is van az ügyben, a bank nem nyilatkozik, az OLAF pedig "teszi a dolgát". Reagált a BA.

Rászállt a Budapest Airportra az Eu csalás elleni hivatala - írja a vg.hu a Politicóra hivatkova. Az apropó egy 200 millió eurós kölcsön, amely ügyében már nyomozás is indult, felvevője pedig maga a Budapest Airport. Mint a cikk írja, az Európai Beruházási Bank egyik volt vezetője, Vazil Hudák különösen is jól járhatott az ügyben.

A Politico belső iratokra hivatkozva azt állítja, hogy a 2018-as hitelszerződés mentén Hudák személyes előnyökhöz juthatott a hitel jóváhagyásából, ez pedig többek vétkességét is felveti.

Vazil Hudák volt szlovák gazdasági miniszter, aki 2016 októberétől 2019 októberéig az Európai Beruházási Bank közép- és kelet-európai részlegét vezette, majd 2020-ban bekerült a Budapest Airport igazgatóságába. Ő visszautasította a vádat, azt tévesnek és valótlannak nevezte.

Az OLAF szóvivője pedig "nem kommentál konkrét ügyeket".

A hitelre a ferihegyi reptér bővítéséhez volt szükség, maga a beruházás pedig valószínűsíthetően nem felelt meg környezetvédelmi és egyéb kritériumoknak - írja még a cikk. Ilyen problémákról azonban Hudák - saját bevallása szerint - nem tudott. A vizsgálat most arra irányulhat, hogy Hudák gyakorolt-e bármilyen nyomást a pénzintézet munkatársaira, hogy a hitel értékelési folyamata során ne vegyenek figyelembe bizonyos kritériumokat.

"Őszintén szólva, ha akarnám, akkor sem tudnám, hogyan tudnék bármilyen befolyást gyakorolni. Tekintettel az érintett munkatársak számára és a döntéshozatal összetettségére, ez lehetetlen. A jóváhagyáshoz mindenki egyetértése szükséges", így reagált az ügyben Hudák.

Ugyanakkor a bank belső panaszkezelési eljárása arra jutott, hogy a projekt éghajlati hatásait nem értékelték megfelelően, illetve a repülőtér nem működött együtt kellőképpen a helyi közösséggel. A repülőtér azzal érvelt, hogy ez azért történt így, mert nem volt szüksége külön mentességekre az építési folyamat minden egyes részéhez.

A pénzintézet nem kívánt nyilatkozni, de leszögezte, hogy kötik a szerződéses kötelezettségek, mindaddig folyósítanak, amíg a szerződéseikhez kapcsolódó feltételek teljesülnek.

Megszólalt a BA

A Budapest Airport Zrt. a fentiekre reagálandó a következőkről tájékoztatta szerkesztőségünket: a társaság rendelkezik elfogadott EBB-hitellel, és a hitel körülbelül kétharmadát lehívta a repülőtéri fejlesztések végrehajtásához, az EBB követelményeinek és a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, beleértve a szükséges engedélyek beszerzését is.

„Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az említett EBB-vizsgálat az EBB saját belső eljárásait vizsgálta a Budapest Airport beruházásai kapcsán. A jelentés nem tartalmi, csupán eljárásbeli kifogásokat állapított meg” – írták.

A Budapest Airport a hivatalos panaszkezelési mechanizmus kezdetétől külső szereplőként vett részt a folyamatban, és teljes mértékben együttműködött, minden szükséges információt, dokumentumot rendelkezésre bocsátott. (Az eljárás egyébként nem kivételes vagy különös abból a szempontból, hogy jelenleg is számos európai országban zajlik hasonló vizsgálat EBB-beruházások kapcsán.) A Budapest Airport az Európai Beruházási Bank (EBB) által lefolytatott audit során felmerült valamennyi kérdést tisztázta az EBB-vel – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Szenvednek a tech papírok, szakad az ezüst - Mi történik a piacokon?

Szenvednek a tech papírok, szakad az ezüst - Mi történik a piacokon?

Tegnap folytatódott a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek az elmúlt napokban, de nagy ütést kapott tegnap a chipgyártó AMD, a Broadcom és a Micron is, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos mínuszban zárt. Az ázsiai tőzsdék lekövették a Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, bizonytalanság jellemzi a kereskedést, nincs határozott irány. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 10 százalékot esett ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×