Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
322.02
bux:
147816.78
2026. november 4. szerda Károly
A kötelező akciózásban szereplő termék ártáblája egy budapesti CBA üzletben 2023. augusztus 1-jén. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közlése szerint a kormány folytatja az inflációcsökkentő intézkedéseket. Augusztus 1-jétől 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is.
Nyitókép: Balogh Zoltán

A GVH-nak van elképzelése arról, miért zuhant be ilyen hirtelen az infláció

A verseny legyalulta az élelmiszer-inflációt, amely éves alapon 30 hónapja nem volt olyan alacsony, mint 2024 első hónapjában - közölte pénteken a Gazdasági Versenyhivatal.

Mint az Infostart is megírta, a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölte, hogy 2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az élelmiszerek inflációja pedig ennél is alacsonyabb, 3,6 százalék volt.

Az adatok a GVH szerint rávilágítanak arra, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról hónapra csökken.

A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest alig egy év alatt kevesebb, mint tizedére zuhant az élelmiszerárak emelkedése,

köszönhetően

  • a célzott kormányzati intézkedéseknek,
  • a jegybank lépéseinek, illetve
  • a Gazdasági Versenyhivatal aktív beavatkozásainak, versenyélénkítő lépéseinek, köztük az online árfigyelő rendszernek.

A januári, éves élelmiszer-áremelkedésnél alacsonyabb utoljára 2021 júliusában volt, akkor 3,1 százalékot tett ki.

A gazdasági növekedés helyreállítása szempontjából is kedvező folyamatokhoz a kormányzati és jegybanki intézkedések mellett hozzájárult a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online árfigyelő rendszer is, ami január 13-tól újabb 16 termékkategóriával bővült - hangsúlyozta a GVH.

Felidézték, hogy bekerültek az árfigyelőbe a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek. Így már összesen

78 termékkategóriában - ami napi szinten mintegy 2000 különböző élelmiszerterméket jelent - hasonlíthatják össze a vásárlók a boltokra szűkített árakat.

A közleményben kitértek arra, hogy a GVH és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) együttműködésével létrehozott, az IdomSoft Zrt. által fejlesztett online árfigyelő nemcsak a vásárlóknak jelent fogyasztóbarát segítséget, hanem azt a marketing szakma is elismeri. Az oldal Minőségi-díjat kapott a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett "Az Év Honlapja" pályázaton.

Az online árfigyelővel, tudatos tervezéssel - például a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával - több ezer forintot, és sok időt lehet megspórolni a nagybevásárlások során - írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×