Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
322.51
bux:
126963.51
2026. február 23. hétfő Alfréd
Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója beszédet mond az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IKFA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban 2023. június 29-én.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Megduplázzák a vállalkozói mikrohitelt, és ez még nem minden

Duplájára, 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, és lehetővé válik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozása is – jelentette be Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.

A KAVOSZ közleménye szerint az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program MAX+ a piacon elérhető legkedvezőbb árazással és feltételekkel, a maximum 10 éves futamidő végéig évi 1,5-5 százalékos fix kamat mellett, célzott módon biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez szükséges forrásokat. Továbbá a legkisebb mikrovállalkozások számára is lehetővé teszi beruházási elképzeléseik megvalósítását – tették hozzá.

Kiemelték: a programon belül érhető el a megújult Széchenyi Mikrohitel MAX+, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások, sőt akár kezdő vállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel.

Ez a hitel szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas.

Finanszírozható főbb hitelcélok agrár és nem agrár vállalkozások számára: klasszikus beruházási célok (például ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés, új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök vásárlása, beszerzése is), illetve forgóeszköz beszerzés a hitelösszeg 20 százaléka erejéig, valamint a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek vagy pénzügyi lízing kiváltása is megengedett – részletezték.

Felhívják a figyelmet arra is: megkezdődik a lehetséges új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is maximum nettó 25 millió forint vételárú járművekre, minimum 10 százalék önerővel, a konstrukció szabályzata szerinti, 2021 végéig vagy korábban alapított vállalkozások számára.

A Széchenyi Mikrohitel MAX+ a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 5 százalék nettó ügyleti kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el. Az igényelhető hitelösszeg ügyletenként legfeljebb 100 millió forint. A hitel maximális futamideje 120 hónap – közölte a Kavosz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×