A jelenlegi áremelkedés elsődleges hajtóereje a nyersolaj világpiaci árának enyhe emelkedése, miután a vörös-tengeri kockázatok az elmúlt hetekben tartósan 80 dollár fölé vitték a Brent hordónkénti árát – mondta az InfoRádióban Hortay Olivér, kiemelve: most már

az olajszállító hajók inkább az afrikai útvonalat választják, és a kontinens megkerülésével jutnak el a célállomásukra, ami jelentősen megemeli a szállítási költségeket, de logisztikai problémákat is okoz.

Ráadásul Európa-szerte többen inkább már az Egyesült Államoktól vásárolnak nyersolajat. Általánosságban az is elmondható, hogy a biztonsági kockázatok egyrészt a meglévő útvonalon felszámított biztosítási költségeket megemeli, másrészt olyan új értékláncok kialakulását eredményezi, ami szintúgy költségemelkedést eredményez – sorolta a Századvég munkatársa.

A kialakult helyzet miatt az áruszállító vállalatok jelentős strukturális átalakításra kényszerültek. A három-négy héttel hosszabb út miatt – amíg megkerülik Afrikát – például az olaj esetében több hajót állítottak szolgálatba, de ez a kikötői kapacitásoknál jelent gondot – magyarázta a szakértő, megjegyezve: a hajógyártás már a közel-keleti eszkalációt megelőző időszakban is elkezdett felfutni, ugyanis a G7 országok energiaár-plafonja, illetve az Európai Unió és az Egyesült Államok energiaembargója azt vetítette előre, hogy új értékláncok alakulnak ki, és nagyobb szállítási igények merülnek fel, amik mind-mind több hajót igényelnek. Hortay Olivér szerint ha a kockázatok megszűnnének, a jelenlegi hajómennyiség meghaladná a szükségeset.

"Az idei 80 dollár körülire becsült olajárplafonnál rosszabb forgatókönyv is elképzelhető"

– mondta a Századvég munkatársa, de nagyon nehéz egy évre előre jelezni az árakat. Az elmúlt időszakban annyira „rapszodikusan” mozgott a nyersolaj ára, hogy rendre nagyokat tévedtek az elemzők, alapvetően két okból: az egyik, hogy az olajárak szintjét elsősorban geopolitikai döntések mozgatják, így aztán az elmúlt egy évben is az volt a fő kérdés, hogy az olajnagyhatalmakat tömörítő OPEC-kartell – kiegészülve Oroszországgal – milyen mértékben tartja mesterségesen alacsonyan a kitermelési kvótát, és ezzel párhuzamosan (részben a magas energiaárak miatt) milyen mértékben esik vissza az olajkereslet.

Másrészt olyan egyéb geopolitikai kockázatok is fennállnak – lásd mondjuk vörös-tengeri válság, a Hormuzi-szoros kérdése vagy például, hogy az utóbbi hetekben egyre több támadás éri az orosz energetikai infrastruktúrát –, amelyek következményeit lehetetlen előre megbecsülni, részint azért is, mert nincsenek kellő történelmi tapasztalataink – magyarázta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője.

„A Hormuzi-szoroson halad át a világ kőolajigényének több mint 20 százaléka, ha ezzel valami történne, az drasztikus hatást válthatna ki, de mivel ilyen még nem volt, nem tudjuk magabiztosan előre jelezni, hogy mit eredményezne pontosan az árakban” – magyarázta.

Két erő közötti egyensúlyozás

Annak kérdését, hogy az OPEC, illetve az OPEC+ mindig keresni akar, tehát alacsonyan akarja tartani a kitermelést, Hortay Olivér szerint érdemes árnyalt(abban) kezelni. Mint mondta, a nagy olajkitermelők érdeke természetesen az, hogy minél többet keressenek az értékesítésen, ezt azonban nemcsak rövid-, hanem hosszú távon is értelmezni kell. Az, hogy az olajárak nagyon elszálljanak, nem érdekük, mert akkor visszaesik a kereslet, és következésképp közép- és hosszú távon kevesebbet tudnak keresni. Másrészt így megjelenhetnek új szereplők, ők növelve a kapacitásaikat csökkenthetik a kartell piaci erejét. A szakértő példaként felidézte, hogy az Egyesült Államok a korábban vártnál nagyobb mértékben volt képes növelni a kitermelési kapacitásait, és két évvel ezelőtt már nettó exportőrré vált, ami általánosságban csökkenti az OPEC piaci súlyát. „Az olajkartellnek két erő között kell egyensúlyoznia: hogy minél több pénzt tudjanak keresni a következő hónapokban, években, de nem szabad túl magasra nyomniuk az árakat, mert az a kereslet és a piaci pozíciójukat egyaránt befolyásolja” – fogalmazott Hortay Olivér.

Magyarország érintettségét illetően elmondta:

bár hazánk leginkább orosz olajat használ, az is leköveti a világpiaci árakat; még ha az orosz–ukrán háború kirobbanása után a kettő jelentősen eltávolodott egymástól, az elmúlt év során ez a „rés” fokozatosan bezárult.

A nyugati típusú Brent és az orosz Ural közötti különbség egy évvel ezelőtt messze meghaladta a 30 dollárt, volt, hogy a hordónkénti árrés 37 dollárig emelkedett, mostanra viszont már csak 15 dollár, olykor még annál is kevesebb. "A két termék bizonyos mértékben helyettesítője egymásnak, ezért követik egymást" – tette hozzá a Századvég Konjunktúra Kutató Zrt. energia és klímapolitikai üzletágvezetője, emlékeztetve: a háború előtt kevesebb mint egy dollár volt a kettő közötti különbség.