Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
322.02
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Az LMP reklámtilalmat rendelne el

Az LMP szeretné elérni, hogy 2027. január 1-jétől ne lehessen reklámozni azt, ami egészségtelen, az ellenzéki párt ezért határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az ultrafeldolgozott élelmiszerekről.

Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja pénteki, online is közvetített sajtótájékoztatóján elmondta: azt javasolják a kormánynak, hogy készítsen elő törvényjavaslatot, amely a fenti időponttól már nem tenné lehetővé ultrafeldolgozott élelmiszerek reklámozását. Az átmeneti időszakban az ilyen termékek csomagolásán kötelezően feltüntetnék, hogy azok rendszeres fogyasztása súlyos egészségkárosodáshoz vezethet, hasonlóan a dohánytermékekhez - ismertette.

Az LMP kiterjesztené a csipszekre kivetett népegészségügyi adót az ultrafeldolgozott élelmiszerekre,

és az így befolyt adóból az egészséges táplálkozás fontosságára felhívó kampányt finanszíroznának. Széleskörű állami támogatás kidolgozását és bevezetését is sürgetik az egészséges alapanyagokból készült magyar élelmiszerek versenyképességének megteremtése érdekében.

Szendefy Mária részletesen ismertette egy zacskós, tarhonyás gulyásleves összetevőit, és kiemelte: az instant levesek, valamint az instant szószok, készételek, a gyorséttermi ételek többsége olyan ízfokozókat és adalékanyagokat tartalmaz, amelyek a természetes, friss alapanyagokból készült élelmiszerek többségében nem szerepelnek, s alacsony a rosttartalmuk is.

Az ellenzéki politikus hivatkozott az európai kardiológiai társaság friss felmérésére is, eszerint az ilyen élelmiszerek megnövelik a magas vérnyomás, a szívinfarktus, a szélütés kockázatát, már akkor is, ha 10-15 százaléknyit fogyasztanak belőlük, de ez az arány sokaknál az ötven százalékot is eléri vagy e fölötti. Kitért arra is, hogy Magyarországon népbetegségnek számít az elhízás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és az érrendszeri betegségek is jelentős számban fordulnak elő.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×