Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.47
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Budapest Airport

Fontos részleteket osztott meg a Budapest Airport megvásárlásáról Nagy Márton

A kormány a Budapest Airport megvásárlása után partnerként bevonná a katari állami befektetési ügynökséget is – nyilatkozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A politikus arról is beszélt, hogy amennyiben sikerül megvenni a repteret, akkor azt egy harmadik terminállal bővítenék.

Nagy Márton a Bloombergnek azt mondta, hogy a Budapest Airport megvásárlása közel áll a véglegesítéshez, de a megállapodás aláírása átcsúszhat 2024-re, mivel még az árról egyeztetnek a vevők és a cég hitelezői – számolt be a Portfolio. (A vevőnek egyszerre három tulajdonossal és tíz hitelezővel is meg kell állapodnia.)

„Ez egy komplex tárgyalás, a kormány versenyképes, piaci alapú árat szeretne kialkudni” – fogalmazott a gazdaságfejlesztési miniszter az interjúban.

Nagy Márton azt is elárulta, hogy a katari állami beruházási alapot is megpróbálják meggyőzni, hogy csatlakozzon a vásárló konzorciumhoz. A miniszter megerősítette, hogy francia segítséggel vennék meg a Budapest Airportot, ám az államnak lenne 51 százaléka benne, a katari alap pedig ezután pénzügyi vagy stratégiai befektetőként csatlakozhatna a projekthez – emeli ki a hvg.hu.

Ha pedig összejön a vásárlás, úgy az állam azt tervezi, hogy

épít egy harmadik terminált, és bővíti a kapacitásokat mind az utasok, mind pedig a teherszállítás tekintetében.

Nagy Márton azt is közölte, hogy a Vinci egyszerre üzemeltető és fejlesztő, ezért ki lehet aknázni az ebben rejlő szinergiákat. Orbán Viktor korábban egy katari üzleti fórumon már utalt arra, hogy a kormány szívesen látná az országot befektetőként a Budapest Airportban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×