eur:
413.52
usd:
398.3
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Nyitókép: Pixabay

Egészen fura gazdasági adatok jöttek, meg kell magyarázni őket

2023 októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál. A belföldi értékesítés árai 0,4 százalékkal emelkedtek, az exportértékesítéséi 9,9 százalékkal csökkentek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak még meghaladták az egy évvel korábbi szintet, miközben az exportértékesítési árak már jelentősen elmaradtak attól - jegyezte meg a hivatal.

Az ipari termelői árak alakulásában a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott.

Az előző hónaphoz viszonyítva mind a belföldi értékesítési árak, mind az exportértékesítési árak 0,6 százalékkal mérséklődtek, így az ipari termelői árak is összességében 0,6 százalékkal csökkentek.

2023 októberében a 2022. októberihez képest a belföldi értékesítésben a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 0,7 százalékkal csökkentek, míg a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,4 százalékos volt az emelkedés.

Az élelmiszeripar értékesítési árai lényegében nem változtak (+0,1 százalék).

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak, a beruházási javakat gyártókban 3,5 százalék, a fogyasztási cikkeket gyártókban 4,1 százalékkal nőttek az árak.

Az ipari exportértékesítési árak 9,9 százalékkal csökkentek, ezen belül a 90 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 4,5, a 9,8 százalékos súlyú energiaiparban 51,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak.

Január-októberben a belföldi értékesítés árai 31,0, az exportértékesítéséi 0,9 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 10,8 százalékkal voltak magasabbak a 2022. január-októberihez képest - közölte a KSH.

Címlapról ajánljuk
Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Rendkívüli változás körvonalazódik a parlamenti bizalmi szavazáson megbukott, de a február végi választásokon újrainduló német kancellár külpolitikájában. Olaf Scholz az elmúlt három évben az amerikai elnök, Joe Biden legszorosabb európai szövetségese volt, nem titkolva, hogy neki szurkolt a novemberi elnökválasztáson. Most azonban fordult a kocka, és új szövetségesként már a hamarosan hivatalba lépő új elnökre, Donald Trumpra számít.

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

A vállalkozások támogatását és fejlesztését célzó Demján Sándor Program 8+1 eleme közül a már meghirdetett, és előregisztrációval nyitva álló lehetőségek iránt jelentős az érdeklődés - tudtuk meg Szabados Richárdtól. A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott interjújában konkrét jelentkezőszámokat is megosztott. Szabados Richárd beszélt az aktuális gazdasági környezetről, az elmúlt három hónap országjárásával kapcsolatos tapasztalatairól, a vállalkozásokat érintő akcióterv részleteiről, feltételrendszereiről. Kiderült az is, hogy a tőkeprogram újraszabása azzal is jár, hogy új szereplő érkezik be ezen a téren, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara formájában. Azt is megosztotta lapunkkal, hogy nem tartja kizártnak, hogy a megvalósuló Nemzetgazdasági Minisztérium és Pénzügyminisztérium beolvadás komoly adminisztrációcsökkentéssel jár majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 05:45
2024. december 18. 20:51
×
×
×
×