Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Pixabay

Épp most előzi az online a bolti karácsonyi játékvásárlást

Az idén karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 12 ezer forintot a hagyományos áruházakban a REGIO Játékkereskedelmi Kft. felmérése alapján; az átlagos kosárérték 3,5 illetve 10 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a cég.

Az összes ajándékra a cég kutatásában résztvevők 35 százaléka 40-80 ezer forint közötti összeget, 20 százaléka pedig 80 ezer forintnál is többet áldoz.

A játékpiac legerősebb időszaka november közepén indul. A cég tapasztalatai szerint idén is az éves forgalom 40 százaléka fog a karácsony előtti másfél hónapban realizálódni.

A karácsonyi időszakban akár négy-ötszörös forgalomnövekedéssel is lehet számolni. "A karácsonyi játékvásárlás egyik fontos jellemzője, hogy erre az ünnepre tartogatják a szülők a legnagyobb értékű ajándékokat, ráadásul a gyerekek ilyenkor akár 3-4 játékot is kaphatnak egyszerre - mondta Gyaraki Dávid, a REGIO ügyvezető helyettese a közlemény szerint.

Az igazi roham a karácsonyi ajándékokért november közepén kezdődik, melyet a vállalat friss, 2300 fő részvételével végzett kutatása is megerősít. Tízből hatan indulnak a beszerző körútra ebben a hónapban, tízből ketten már októberben letudták a vásárlást, decemberben így a válaszadók csupán 10 százalékának kell ajándékot keresnie.

A szakértő szerint az internetes vásárlás még mindig felfelé ívelő fázisban van, idén 16 százalékkal nőtt az online tranzakciószám.

A REGIO felmérése alapján minden második 14 éven aluli gyermek több mint 3 ajándékot fog kapni idén karácsonyra, leginkább játékot, könyvet és ruhát találnak majd a csomagolópapír alatt. A legnépszerűbbek idén a kreatív-, fejlesztő- és társasjátékok, de a LEGO és más építőjátékok, valamint az autók, a kirakósok és a játékbabák is közkedvelt meglepetésnek számítanak.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 12:50
×
×
×
×