Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
medence, strand, flamingó, úszógumi
Nyitókép: Unsplash.com

A strandok buktak, a fürdők szárnyaltak 2023-ban

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, augusztus végéig 2 millió 660 ezer vendég látogatott az létesítményekbe – számolt be az InfoRádióban Szűts Ildikó, a cég vezérigazgatója.

Az idei nyár nagyon nehezen indult – mondta Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban. Arról tájékoztatott, hogy "eleinte, az időjárás miatt, százezer vendég hiányzott, de július közepétől beindult a szezon. A teljes strandszezonra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy nagyságrendileg 7 százalékkal marad el a strandokon megfordult vendégek száma 2022-höz képest, viszont a fürdők ezt visszapótolták: ott a összességében 5 százalékkal magasabb vendégforgalmat tudtak elérni az első 8 hónapban."

Összességeben

6 százalékkal magasabb volt a vendégforgalom, mint 2022-ben.

Éppen ezért a vezérigazgató úgy fogalmazott: a bevételi számokkal elégedettek lehetnek, hiszen arra is törekszenek, hogy ne a vendégek számát növeljék mindenáron, hanem sokkal inkább több szolgáltatást nyújtsanak és azon keresztül tudják növelni a társaság árbevételét.

Ha csak a strandszezon nézik: az 6,6 milliárd forintot hozott, ez is 16 százalékkal meghaladja a tavalyi forgalmat, és éves szinten is hasonló ez a növekmény. Ez a gyakorlatban 15,6 milliárd forintot jelent az első nyolc hónapban.

A vezérigazgató az éremelésekről azt mondta: a külföldi vendégeknél most érték el a történelmi fürdőknek azt a minimális szintjénél jegyárban, mint amit külföldön lehet tapasztalni. A hazai vendégkör pedig azt respektálta, hogy

a fürdőkben infláció alatti volt az áremelés

– zárta a gazdasági mérleget Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×