Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.84
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Road construction works with steamroller machine and asphalt finisher
Nyitókép: Pashapixel/Getty Images

Irány Románia - Kiírták az M49 gyorsforgalmi második ütemét

Az M49-es autópálya második ütemében Ököritófülpös és az országhatár között 17,5 kilométer hosszon épülhet új út.

Kiírták a közbeszerzést a Szatmárnémeti felé épülő M49 gyorsforgalmi út második ütemére. Az Európai Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint az Ököritófülpös–Csenger (országhatár) közötti szakasz, valamint a kapcsolódó Kocsord üzemmérnökség tervezési és kivitelezési feladatainak a megvalósítására várják az ajánlatokat – számolt be a magyarepitok.hu.

A tavasszal elkezdett fejlesztésről augusztus 30-án Nyírmeggyesen tartottak sajtótájékoztatót: az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában az M3-as autópálya és a Szatmárnémeti közeli határátkelőhely között épül ki négysávos út.

A beruházás már zajló első ütemét a Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezi, ennek során 28,15 kilométer hosszan jön létre a gyorsforgalmi út első szakasza. A portál információi szerint jelenleg a főpálya nagy tömegű földmű építése zajlik.

A munka során többek közt négy külön szintű csomópontot, 22 hídműtárgyat, egy komplex és egy egyszerű pihenőhelyet alakítanak ki, illetve kerékpárutat építenek négy helyszínen. A Kraszna folyó felett is megépül egy híd, továbbá a folyó mentén egy mobilgátat is telepítenek.

A határig tartó szakaszon hét csomópont épül

A második ütemben az Ököritófülpös és az országhatárt jelentő Csenger között egybefüggően 17,6 km hosszú 2x2 forgalmi sávos autóút épül 3 db különszintű és 4 db körforgalmi alcsomóponttal, 11 db műtárggyal. A gyorsforgalmi útszakaszra vonatkozóan kiviteli tervet kell készítenie a nyertes ajánlattevőnek.

A beruházásban megvalósul továbbá

  • kétoldali tengelysúlymérőhely és közúti határátkelőhely a szükséges közműépítéssel együtt,
  • a kapcsolódó Kocsord üzemmérnökség (ennek részét képezi többek között egy 1725 m2 alapterületű irodaépület, egy 1775 m2 alapterületű műhely és egy sótároló kivitelezése is.

A fejlesztés a közműépítést is magában foglalja.

A lap felidézi, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter augusztusban azt mondta: a második, 17,5 kilométeres autópálya-szakasz 150-160 milliárd forintos beruházási összeggel épülhet meg. Az autópálya a tervek szerint a román kormánnyal történő együttműködés segítségével 2026 végére köti össze Nyíregyházát és Szatmárnémetit.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×