Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

MBH Bank: egyre drágább a termőföld Magyarországon

Tavaly a korábbi évek áremelkedését meghaladó mértékben, majdnem 10 százalékkal drágult a termőföld Magyarországon

A szántók ára az átlag alatt és az éves inflációtól is elmaradva 7,4 százalékkal emelkedett, egy hektár átlagosan 1,94 millió forintot ért. A drágulás mértéke 18 százalékkal Észak-Magyarországon volt a legjelentősebb. A hektáronkénti ár Békésben, Hajdú-Biharban és Tolnában volt a legmagasabb, mintegy 2,5 millió forint, Hajdúszoboszló és Hajdúböszörmény térségében 3 millió forintot is elérhette.

A művelési ágak közül az erdőké és fásított területek áremelkedése 11,1 százalékos, míg a gyepek, rétek, legelők 10,6 százalékkal, a gyümölcsösök 9,2 százalékkal, a szőlők 8,4 százalékkal drágultak. A legtöbbet a gyümölcsösökért kellett fizetni, hektáronként átlagosan 2,21 millió forintot.

A szőlők hektárja 2,05 millió forintba került, míg a gyepek, rétek és legelők hektáronként 1,28 millió forintba, az erdők és fásított területek 1,24 millió forintba kerültek.

A közlemény szerint

a termőföldárak az utóbbi években jelentősen nőttek,

és amíg fenntartható termelést folytatnak rajtuk, meg is őrzik az értéküket. Hozzátették, hogy idén az állami földértékesítési program jelentősen növeli a forgalmat. Június 22. és július 14. között 12 ezer hektár, összességében több tízmilliárd forint értékű területet bocsátottak aukcióra, később még további 10 ezer hektárt árvereznek el.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×