Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
322.8
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: mekh.hu

Budapesten tartja hagyományos nyári képzését az ERRA

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) főosztályvezetőjének előadásával indult az Energiaszabályozók Regionális Egyesületének (ERRA) hagyományos nyári alapozó képzése.

A héten Budapesten tartja 21. nyári szabályozási alapozó képzését (Summer School) az ERRA. Az egyhetes kurzuson hazai és nemzetközi energiaipari szakértők előadásait hallgathatják meg a résztvevők.

A tanfolyam elsősorban a szabályozó hatóságok pályakezdő szakembereinek nyújt bevezető képzést az energiapiacok szabályozásának alapjairól, az európai és globális energiapiacok működéséről, valamint az energetikai szabályozó hatóságok feladatairól.

A képzés bevezető előadását Vörös Tamás, a MEKH főosztályvezetője tartotta, aki nemzetközi példákat is érintve mutatta be a szabályozó hatóságok létrejöttének okait, szerepük fejlődését, a függetlenségükre vonatkozó fő elveket, valamint az új szabályozói kihívásokat.

A MEKH főosztályvezetője előadásában a szabályozó hatóságok előtt álló kihívásként értékelte többek között a klímacélokat támogató, de az ellátásbiztonsági és megfizethetőségi kritériumoknak is megfelelő energiamix kialakításának támogatását, az energetikai innovációk ösztönzését, valamint a fogyasztói érdekvédelem megerősítését.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×