Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Magas hozamú eurókötvényt bocsátott ki az MBH

Szerdán 9 százalékos eurókötvényt bocsájtott ki a Magyar Bankholding. Ennek hátteréről és eredményéről az InfoRádió Üzleti Reggeli című műsorában beszélt Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

Az összes európai nagybanknak az Európai Központi Bank egyik előírása szerint MREL-követelménynek is megfelelő kötvényeket kell idén kibocsátania. Ez egy szenior nem-elsőbbségi kötvény, tehát szélsőséges helyzetben ez a kötvény is részt vehet a bank tőkehelyzetének stabilizálásában. Éppen ezért - mert nem száz százalékosan biztos a visszafizetése, bár normál esetben ez száz százaléknak vehető -, ezért a kamata magasabb.

Az MBH Banknál 9 százalék volt a nominálkamat. A szerdai tegnapi aukció eredményeképpen az átlagár, amin megvették a befektetők, 99,67 százalék volt.

"Egy 3 éves kötvény, 2 évig 9 százalékot fizet, a 3. évben EURIBOR-hoz kötve majd meglátjuk mennyit, de nagyjából ennyit. A hozama úgy tűnik, hogy 9,1 százalék. Ez eurós kötvény lévén meglehetősen magas, viszont kicsit volt a kibocsátott mennyiség, 75 millió euró összesen" - mondta Korányi G. Tamás, aki korábban arról beszélt, hogy ezt a kötvényt elsősorban intézményi befektetőknek hozták forgalomba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×