Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart a bizottság pekingi követségén 2023. április 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Hao Vu

Ursula von der Leyen: az unió kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolatokat akar Kínával

Az EU Bizottságának elnöke szerint aggodalomra ad okot az, hogy Európa egyre inkább függő helyzetbe kerül Kínától.

Von der Leyen április 5-7. között tartózkodik Kínában Emmanuel Macron francia elnökkel együtt.

Az Európai Bizottság vezetője elmondta, hogy az unió és Kína közötti kereskedelem volumene tavaly napi 2,3 milliárd eurót tett ki. Majd hozzátette, hogy az egyenlő feltételek megteremtése érdekében az EU éberebben figyel oda érdekeinek a védelmére és a kínai függőségre. Ursula von der Leyen hozzátette: a Kínával együttműködő európai cégek kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a kínaiak. "A mai üléseken hangsúlyoztam, hogy

foglalkozni kell a függőséggel és az érzékeny technológiák exportjával kapcsolatos egyensúlyhiányokkal és kockázatokkal."

Hszi Csin-ping kínai elnök azután, hogy tárgyalt Ursula von der Leyennel, kijelentette: Kínának és az Európai Uniónak kapcsolataikban a gazdasági együttműködésre kell összpontosítaniuk, a kölcsönös előnyökre és az eredményekre. Támogatniuk kell továbbá a gazdasági globalizációt és a kereskedelem liberalizációját,

mélyreható párbeszédet kell folytatniuk a gazdasági és kereskedelmi együttműködésről,

és mindkét fél számára elfogadható megállapodásokat kell kötni tárgyalások révén.

Hszi Csin-ping megjegyezte, hogy Kína az EU fontos partnere az olyan problémák megoldása területén, mint az energetikai és az infláció, emellett Kína hozzájárul az EU versenyképességének a növeléséhez.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×