eur:
400.64
usd:
371.47
bux:
92390.02
2025. március 26. szerda Emánuel
Farmers boots
Nyitókép: eclipse_images/Getty Images

Négyszeresére emeli az agrárkár-enyhítési alap keretét a kormány

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban – közölte szerdai közleményében Nagy István agrárminiszter.

A történelmi léptékű szárazság okozta károk enyhítése az agrárpolitika számára kiemelt feladat a gazdálkodók talpon maradásának segítése érdekében. Tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, melyből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt – hangsúlyozta Nagy István.

A miniszter egyúttal kijelentette, hogy a 2022. évi károk kompenzálására az erre jogosult 22 583 gazdálkodónak 2023. március 31-ig 50,6 milliárd forintot fizetnek ki. Ebből 49,7 milliárd forint az aszálykárok után, a többi pedig más káresemények ellentételezésére.

Kiemelte, a többletforrások biztosításával

a kormány az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.

Az elmúlt évtizedben tudatosan fejlesztett mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben a kárenyhítési alap mellett a díjtámogatott növénybiztosítások jelentenek komoly segítséget. A biztosítási díjtámogatásoknak köszönhetően többszörösére emelkedett az aszálybiztosítással rendelkező gazdaságok száma, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek a tavalyi aszálykár és a szélsőséges időjárás okozta más károk enyhítésére.

A 2022. évi, történelmi léptékű aszály következményeinek kezelése érdekében a kormány Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset állított fel, amelynek javaslatára rendkívüli intézkedéseket is hozott a mezőgazdasági termelés finanszírozási hátterének biztosítása érdekében. A kormány gazdálkodói hitelek finanszírozási lehetőségeinek megsegítésére hitelmoratórium lehetőségét biztosította az agárszektor számára, amelynek révén

a termelők 286,6 milliárd forintnyi mezőgazdasági hitel visszafizetéséhez kapcsolódóan kaphattak 2023 végéig haladékot

– ismertette az Agrárminisztérium (AM).

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a kis- és középvállalkozások piaci alapú, változó kamatozású és nem kamattámogatott hiteleire a tavalyi év végétől kamatstopot vezettek be. Szintén a tavalyi aszályra való tekintettel a korábbi éveknél is nagyobb összeg erejéig, 322 milliárd forint értékben történt meg az uniós közvetlen terület- és állatalapú támogatások előleg- és részfizetése, amelyhez a kormány ugyancsak megteremtette a szükséges finanszírozási és technikai feltételeket.

Az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők és az állattartók számára, forgóeszköz finanszírozásuk segítése érdekében megnyílt a kiemelt, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatás lehetősége az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel keretében. Szintén 2022-ben az üzemanyag hatósági ár mezőgazdasági gépekre történő kivételes alkalmazása révén mintegy 39 milliárd forintot takaríthattak meg a mezőgazdasági termelők – sorolta az AM.

A mezőgazdaság finanszírozási helyzete érdekében tett intézkedéseknek, a korábbi évek ágazati pénzügyi erősödésének is köszönhetően a magyar mezőgazdaság helyzete a tavalyi tragikus aszály súlyos következményei mellett is stabil, melyhez komoly segítséget kapnak a gazdálkodók a kárenyhítési alapon keresztül is – tette hozzá az agrárminiszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési terve az uniós tagállamok meglévő védelmi kiadásait is tartalmazza, és ha meg is valósulna, akkor sem feltétlenül garantálná azt, hogy Európa később majd ki tudja váltani az amerikai biztonsági garanciákat – mondta az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 10:41
×
×
×
×