Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
314.23
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédet mond a Korean Airlines járatindító ünnepségén a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. október 3-án. A légitársaság a tervek szerint heti két járatot indít kezdetben a két főváros között, majd ezt jövő nyáron heti háromra bővíti.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója

Chris Dinsdale július végén két évtized után hagyja el Magyarországot, Kanadában a Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatója lesz.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója július végén távozik a vállalat éléről. Augusztustól a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatói posztját tölti majd be Kanadában – írja közleményében a Budapest Airport.

Chris Dinsdale az év elején tájékoztatta a Budapest Airport tulajdonosait, hogy a vállalatnál töltött több mint hétévnyi vezetői munka és több mint két évtizedes magyarországi tevékenység után új kihívást szeretne elfogadni szülőhazájában, Kanadában. A Budapest Airport tulajdonosai tiszteletben tartják a vezérigazgató döntését és minden jót kívánnak neki.

ChrisDinsdale

  • 2015 óta pénzügyi igazgatóként,
  • később emellett vezérigazgató-helyettesként, végül pedig
  • 2021 óta vezérigazgatóként

dolgozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető vállalatnál. Nagy szerepet játszott abban, hogy a repülőtér többször is elnyerte a Skytrax "Kelet-Európa legjobb repülőtere" elismerést, valamint a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által épp a mai napon bejelentett „Európa legjobb repülőtere” díjat. Chris Dinsdale munkája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a repülőtér a magyar turizmus zászlóshajójává és Magyarország méltó kapujává fejlődött.

Kialakította és végrehajtotta a Budapest Airport vállalati stratégiáját, valamint a minőséggel és fenntarthatósággal kapcsolatos beruházásokat indított el és valósított meg, amelyek nemzetközi szinten is feljebb pozicionálták a vállalatot.

Gerhard Schroeder, a Budapest Airport Zrt. Igazgatóságának elnöke elmondta: „A Budapest Airport részvényesei, teljes menedzsmentje és minden munkatársa hálás Chris Dinsdale elmúlt évekbeli elkötelezettségéért és vezetői munkájáért.

Különösen kiemelkedő volt az a hivatástudat, amellyel biztosította a vállalat stabilitását a járvány idején és felkészítette a repülőteret a légi közlekedés Covid utáni újraindulására.

Minden jót és sok sikert kívánunk neki a jövőbeni kanadai munkájához.”

Mint írják, a Budapest Airport tulajdonosai hamarosan tájékoztatást adnak az új vezérigazgató személyéről, és továbbra is elkötelezettek a Budapest Airport vezetésének és napi működésének folyamatossága és kiválósága mellett.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×