Infostart.hu
eur:
374.93
usd:
317.32
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a Budapesti Értéktőzsde kereskedését indító csengetésén 2019. november 22-én. Az értéktőzsdén huszonöt éve kezdték meg a kereskedést a társaság részvényeivel.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Rendkívüli jó évet zár a magyar cégóriás

Árfolyamhatástól megtisztítva 10 százalékos bevételnövekedéssel számol forintban erre az évre a Richter Gedeon Nyrt. – mondta a vállalat vezérigazgatója a várakozásokat felülmúló negyedéves eredményeket értékelve. Orbán Gábor kiemelte, hogy a forint gyengülése mellett a dollár és a rubel ritka, egyidejű erősödése jelentősen javította az árbevételt és a jövedelmezőséget.

Körülbelül 30 százalékkal tudta növelni a Richter Gedeon Nyrt. az árbevételét az év első kilenc hónapjában, köszönhetően annak, hogy képes volt az alapfolyamatok szintjén elérni a céljait, dacára a nehéz működési környezetnek – fogalmazott Orbán Gábor az InfoRádióban.

Emlékeztetett arra, hogy a járványévek lecsengése után rögtön kitört a háború a szomszédban, ami a mai napig is tart, amihez egy energiaválság, illetve egy általános inflációs környezet is párosul. Megjegyezte, utóbbi a gyógyszeriparnak kiváltképp nem kedvez, hiszen csak ritkán,

nehézkesen tudják emelni az áraikat.

„Ehhez képest minden területen, minden földrajzi régióban és a termékeink túlnyomó többségénél olyan növekedést tudtunk elérni, amilyet tervezünk” – ismételte meg a vezérigazgató.

Orbán Gábor kiemelte: a cég adózott eredménye – hála többek között a devizaárfolyamok kedvező elmozdulásának – duplájára nőtt a tavalyi év első kilenc hónapjához képest. Az a ritka helyzet állt ugyanis elő idén, hogy a dollár erősödése együtt járt a rubel nagyon komoly erősödésével, miközben a feltörekvő devizák általában – különösen a magyar forint – jelentősen leértékelődtek. Mindez az elmondása szerint a Richter üzleti modelljének kifejezett kedvezett és kedvez a mai napig is.

Miután a Richter Gedeon Nyrt. esetében nagyon hosszú az ellátási lánc, illetve a forgási ciklus, így a különféle drágulások – alapanyag, energia, de a bérek is említhetők – csak később, akár egyéves csúszással „gyűrűznek csak be”, tehát a mostani infláció, valamint energiaválság csak nagyon minimális hatással volt a számokra – magyarázta Orbán Gábor, megismételve: ennek is köszönhető az, hogy a kedvezőtlen világgazdasági környezetben is remek eredmények születtek a gyógyszergyártónál.

A vezérigazgató arra is beszélt, hogy a Richer bevételeinek több mint 90 százaléka exportból származik, ezzel együtt mind forintban, mind helyi devizában emelkedni tudott a kiemelt termékeik túlnyomó része. Például

a skizofrénia elleni szerük továbbra is kiemelkedően teljesít a tengerentúlon,

de a cég másik fókuszterületén, a nőgyógyászatban is szépen felfutottak az értékesítési volumenek, akár az új bevezetések, akár a meglévő – jellemzően fogamzásgátló – termékeknél. A nagykereskedelmi forgalmuk szintén stabilan alakult. Ami itt újdonság, hogy sikerült megállapodniuk a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletág eladásáról, „így ez a nagy forgalmú, nagy létszámú, ám nagyon alacsony jövedelmezőségű szegmens idővel várhatóan kikerül a Richer könyveiből” – fogalmazott a vezérigazgató.

Ha az árfolyamok már nem mozdulnak el jelentősen az idén, most kijelenthető: rendkívül jó évet zár a Richter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×