eur:
400.24
usd:
371.47
bux:
0
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Close up of industrial bricklayer installing bricks on construction site
Nyitókép: Bogdanhoda/Getty Images

ÉVOSZ: az átláthatóság legyen a legfontosabb az állami beruházásoknál!

A megfelelő műszaki előkészítést és a szigorú költségkontrollt szorgalmazza az állami építkezéseknél Koji László,a szervezet elnöke.

A készülő építőipari kerettörvény Lázár János építési és beruházási miniszter szerint segíti azt, hogy az építőiparban is szülessenek olyan regionális nagyvállalatok, mint a Mol vagy az OTP. Koji László, az ÉVOSZ elnöke inkább a kiszámíthatóságot és az átláthatóságot tartaná a legfontosabbnak az állami építkezéseknél.

Az ÉVOSZ korábban is sokszor bírálta az állami beruházót, a közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérőt a rendszer hiányosságai miatt. Ezek az észrevételek most helyt kaptak a törvénytervezetben. Az egyik ilyen meglátásuk az volt, hogy az állami beruházások többnyire nincsenek műszakilag kellően előkészítve. Ezért azt javasolták, hogy csak kiviteli terv megléte esetén lehessen közbeszerzési eljárást elindítani. Sőt, ahhoz is ragaszkodnak, hogy egy meghatározott értékhatár fölött a tervek ellenőrzése is kötelező legyen – mondta Koji László.

Az ÉVOSZ elnöke arra is emlékeztetett, hogy az utóbbi időben egyetlen állami beruházást sem tudtak befejezni az eredetileg becsült értéken. Ezért azt kezdeményezték, hogy a tervezéskor egy meghatározott értékhatár fölött mindenképp vegyenek igénybe költségszakértőket.

Koji László arról is beszélt, hogy az új építőipari törvény tervezete megfelel az Európai Unió jogi elvárásainak, mert a németországi beruházási kerettörvény és bajor gyakorlat alapján készült. Az unióban az értékelésnél az ár általában legfeljebb csak 50 százalék szokott lenni, többit olyan egyéb szempontok adják, mint a fenntarthatóság, a környezetvédelem, vagy a beruházás úgynevezett karbonlábnyoma. Vagyis az árral azonos súllyal veszik figyelembe a megvalósítandó beruházás környezeti hatásait – magyarázta.

Az ÉVOSZ elnöke úgy látja, hogy ezeket a szempontokat Magyarországon is be lehet építeni a szabályozásba. Ebből az is következhet, hogy a jogszabály "patrióta törvény" lesz, úgy, ahogy azt Lázár János is kiemelte. A környezetvédelmi okokból is a lehető legközelebbről indokolt az alapanyagokat beszerezni. Ez pedig sok esetben a hazai beszállítóknak kedvez és korlátozza a beépíthető importanyagok mennyiségét.

Az állami építési beruházásokról szóló jogszabály valójában egy kerettörvény – közölte Koji László. Létre kell hozni egy fórumot, amiben köztestületi kamarák, illetve érdekképviseletek is részt vehetnek és majd ez a testület dolgozná ki a szabályozás részleteit. Az ÉVOSZ elnöke azt mondta: bíznak abban, hogy a részletes, szakirányú rendelkezések megalkotásánál érvényesíteni tudják majd a szakmai elgondolásainkat.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 04:40
×
×
×
×