eur:
412.8
usd:
393.88
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Nyitókép: Martin Barraud/Getty Images

Kiderült, hogyan élnek az állami milliókkal az otthonfelújítók

A Piramis Építőház Kft. – az újHÁZ Centrum építőanyag-kereskedelmi hálózat tagjaként – kutatást végzett a maximum 3 millió forintos állami otthonfelújítási támogatást igénybe vevők körében, választ remélve, mire és hogyan költi el a támogatási összeget egy átlagos felújító Magyarországon.

A kutatás első megállapítása, hogy a felújítást igénybe vevőkről általánosságban elmondható, hogy nem csupán érdeklődők, hanem a munkálatokat megkezdő felújítók is. A megkérdezettek 50 százaléka fejezte be a munkálatokat, másik felüknél azonban még folyamatban volt a felújítás. Azok száma, akik még bele sem fogtak, elenyésző volt – derül ki a Piramis Építőház sajtóközleményéből.

Mint olvasható, a válaszadók közel 100 százaléka több terület fejlesztésére fordította a támogatást. A háztartáson belüli, felújításra váró területek közül kiemelkedő a homlokzati nyílászárók cseréjének aránya, de a homlokzati szigetelés, és a tető korszerűsítésével is sokan foglalkoznának. Érdekesség, hogy a klíma a válaszadók mintegy harmadánál fordul elő, akárcsak a gépészeti fejlesztések (pl. szivattyú, kazántelepítés, csere). A sor végén a kerítés, a terasz és az erkély felújítása, korszerűsítése található.

Megjegyzik: általánosságban elmondható, hogy a magyar építőiparban szakemberhiány van és kivitelezőből is szűkösség jellemző. A szakemberek kiválasztásában kulcsfontosságú a körültekintés, hiszen a nagy kereslet előhívhatja a kontárokat, ráadásul

az ideális kivitelező megtalálása egyedül szinte lehetetlen küldetés, mondta a válaszadók 87 százaléka,

akik baráti ajánlás alapján választottak kivitelezőt, szemben a közösségi média csatornáival (8,7 százalék), illetve a szakemberkereső portálokkal (4,3 százalék).

A válaszokból kiderült, hogy

a felújítók fele legalább 3-6 hónappal a munkálatok megkezdése előtt tudja lefoglalni a mestereket, és csak 17 százalék azok aránya, akik már egy hónapon belül találnak szakembert – nagyságrendileg hasonló számban vannak azok is, akik hat hónappal vagy hosszabb idővel gondolkoztak előre, amikor lefoglalták a kivitelezőket.

A felméréséből az is kiderül, hogy a szakemberek megtalálását követően a válaszadók egészen magas, 42 százaléka egyáltalán nem, vagy csak pár napos csúszást tapasztalt az átadási határidőkben. A válaszadók további 60 százalékának körében egyenlően oszlik el a 2-3 hetes, az 1-2 hónapos, illetve a 3-6 hónapos csúszás.

A válaszok vizsgálata elég egyértelműen azt mutatja, hogy az állami támogatásra pályázók döntő hányada – a kiírás feltételének megfelelően – egyformán költött munkadíjakra és építőipari termékekre.

Ám van egy kisebb szegmens, ahol a balansz valamiért felborult;

jellemzően az anyagköltség javára, ami az elmúlt egy év alapanyag-áremelkedéseit figyelembe véve nem is meglepő – teszik hozzá.

Visszatérő megfigyelés, hogy a magyarok fele úgy véli, hogy szakember segítségének igénybevétele nélkül is elbír a felújítási feladatokkal. Ez a mentalitás az újHÁZ Centrum Piramis Építőház Kft. kutatási adatai alapján is visszaköszönt, mikor a kitöltők körében azt vizsgálta, hogy kivitelezővel, vagy saját maguk vágnak-e bele a munkálatokba. A válaszok alapján

a festést, a tapétázást, a kertépítést a többség (65 százalék) bátran a saját kezébe veszi, de még a hideg-meleg burkolás is előfordul a házilag elvégzett munkák listáján

– sőt még villanyszerelésre és gépészeti szerelésre is van példa. Mivel ezek hozzáértést és szakértelmet igényelnek nem úgy, mint egy click-rendszerű laminált padló, így ilyesmit csak szakmai ismeret birtokában érdemes és szabályos saját kezűleg elvégezni – hívják föl a figyelmet.

A jelenleg hatályos információk alapján az államilag támogatott otthonfelújítási támogatás 2022 végén búcsúzik, aktuálisan nincs hír arról, hogy a közeljövőben hasonló mértékű támogatás állna a felújítók rendelkezésére. De ne felejtsük el, hogy van pár betartandó sarokdátum, melyek közül a legfontosabb a december 31-e – ez a támogatás igénylésének benyújtási határideje, és a munkálatoknak is eddigre el kell készülniük. Ezt szem előtt tartva még a kicsit későn ébredők is odaérhetnek a célvonalba, vagyis aki eddig nem tette, de belevágna a felújításba és igénybe venné az állami támogatást, annak még van lehetősége rá – írják.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.

Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősem elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 18. 14:59
×
×
×
×