Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Véghajrában a Déli összekötő vasúti híd építése – képek

A Déli összekötő vasúti Duna-híd új, harmadik szerkezete immár átjárható. Ezzel történelmi pillanathoz, a Déli körvasút első mérföldkövéhez érkeztünk, a Duna felett három vasúti vágányon ível át – írja a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A NIF oldalán felidézik, hogy a projekt keretében elsőként megépült hidat 2021. április 25-én, a másodikat 2021. december 11-én vehették birtokba a szerelvények, a vasúti forgalom azóta zavartalan. Hamarosan a harmadik új hídszerkezet is átadásra kerül, hiszen 2022. május 4-én beemelték a kirakós utolsó darabját, az úgynevezett zárótagot.

Ezután következhetnek a vasúti szakági és egyéb, befejező munkák, majd augusztus elején próbaterhelést végez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata.A sikeres próbaterhelést követően, a Déli körvasút keretében építendő harmadik vágány elkészültéig a vasúti forgalom ezen a legújabb és a középső szerkezeten zajlik majd.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 36 milliárd forint értékben. A Déli összekötő vasúti Duna-hidat a Déli Körvasút fejlesztésének részeként korszerűsítik.

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A Déli Körvasút – a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében megvalósuló – fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson, és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentőségű vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint 100 éve nem történt – emelik ki.

Hosszú évtizedek óta ez az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatkövetéssel az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja. A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 8-10 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, a budaörsi és a környező budai agglomerációt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Népligetet Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval. A projekt révén Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×