Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Pork meat hanged on a hooks in a butchery on a black background.
Nyitókép: MilosCirkovic/Getty Images

Drágább lehet a sertéshús rövidesen

Több oka is van az áremelkedésnek, a drágulás a fogyasztás csökkenéséhez vezethet.

Az elmúlt hetekben jelentősen drágább lett a sertés, a német jegyzés 60 százalékkal emelkedett. A hasított félsertés kilónkénti ára 1,95 euró volt legutóbb, ez – mivel a hazai árak meghatározásában nagy a súlya a német jegyzésnek – az élő sertéseknél Magyarországon is 600 forint körüli árat hoz magával, ami szintén 60 százalék körüli árnövekedés – mondta a VG-nek Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

A sertéstartók ettől fellélegezhetnek, mivel a takarmányár, az energia-, a munkaerő- és minden egyéb költség is nőtt. Sertéspiaci berkekben úgy tartják, ez az ár egy átlagos hizlalónál már némi pluszt is jelent. Éder Tamás erről nem nyilatkozott, de azt elmondta, hogy ha ez így is van, még távol áll attól, hogy kompenzálja az elmúlt időszak veszteségeit. Ráadásul elképzelhető, hogy a takarmány- és egyéb termelési költségek tovább növekednek, így könnyen eltűnhet a mostani nyereség.

A vágóhidaknak és a készítménygyártóknak minden költségük növekedett az elmúlt időszakban: az energia mellett az ellátási láncokban észlelt zavarok miatt a papír vagy a csomagolóanyagok ára is emelkedett.

Ezekre a termékekre most nem következő havi árajánlatokat kapnak a cégek, hanem napi szintűeket, és másnapra már nem biztos, hogy él az ajánlat, mert egyszerűen nem lesz áru – mondta a Hússzövetség elnöke.

Éder Tamás szerint minden egyes vágóhíd – nemcsak Magyarországon, hanem Európában is – már hét-nyolc hete veszteséget kénytelen elkönyvelni. A húsipari cégek arra kérték kereskedelmi partnereiket, hogy az áremelési próbálkozásokat most ne a hagyományos eljárásaikkal kezeljék, vagyis ne hónapokig tartson a folyamat. A magyar húsipari szereplők nagy többségének nincs ehhez elég tartaléka.

A kereskedőknek a költségeket továbbhárítják a fogyasztókra, így a húsiparosok arra számítanak, hogy visszaesik a fogyasztás az áremelkedések miatt. Éder Tamás szerint azonban ez még mindig kisebb kár annál, ha heteken-hónapokon keresztül tetemes veszteséggel kell továbbadniuk az árut a partnereknek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×