Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
312.24
bux:
0
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: Pixabay

Keveset tudni az orosz szerepvállalásról a nagy vasúti projektben

Még nincs megvalósíthatósági tanulmánya a V0-snak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor moszkvai tárgyalása után bejelentették, hogy az orosz állami vasúttársaság kétmilliárd dollár erejéig részt vállalna a magyarországi V0-s vasút beruházásában. A Világgazdaság azt kérdezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy milyen szerepet kaphat az RZSD-re a beruházásban, de nem árultak el részleteket.

A lap szerint a 629 milliárd forint jelentős összegnek számít akkor is, ha nem tudni, mennyibe kerül a Záhonytól Sopronig haladó, többnyire kétvágányú, villamosított, elsősorban a teherszállításnak szánt pálya kiépítése.

Nem készült még el a projekt megvalósíthatósági tanulmánya. Erre tavaly áprilisban írt ki pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., ám azt május végén visszavonta, feltételezések szerint az újat majd az ITM teszi közzé.

A lap szerint addig folytatódhat a majdani nyomvonalat érintő mérlegelés és lobbizás: mely városoknak jelentene könnyebbséget, ha a V0-s révén csökkenne a rajtuk keresztüli tranzit, és mely térségek kerülnének be az ország szállítási vérkeringésébe a projekt által. Az is felvetődhet, hogy érdemes-e az egészet villamosítani, vagy lesznek olyan szakaszai, amelyeken hidrogénüzemű mozdony vontatja a szerelvényt.

A Jövő Új Városáért Egyesület (JÚVE) azt javasolja, hogy a V0-s adott szakaszát Szolnok, Kecskemét, Dunaújváros, Székesfehérvár és Győr között érdemes megépíteni. Ekkor ugyanis kettő helyett elég lenne egy Duna-hidat építeni - írja a Duol.

Címlapról ajánljuk
Gaudi-Nagy Tamás felfedte, ki nyújtotta be a kegyelmi kérelmet

Gaudi-Nagy Tamás felfedte, ki nyújtotta be a kegyelmi kérelmet

Az ügyvéd felszólította Magyar Pétert, állítsa le az ellene folytatott „sajtó- és gyűlölethadjáratot”. Részletesen írt a kegyelmi ügy egyes lépéseiről, és arról is, hogy ő maga nem számított arra, hogy Novák Katalin kegyelmet ad végül K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetőhelyettesének.

Salát Gergely: Peking globális diplomáciai központtá vált

Miközben az amerikai elnököt az orosz elnök látogatása követi Pekingben, az uniós vezetőket az utóbbi időben egyre többször megalázzák látogatásaik során – derült ki Salát Gergely szavaiból. Mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, az Európai Unió vezetése benne maradt egy anakronisztikus világban. Ráadásul a kínai-európai gazdasági kapcsolatok sincsenek igazán rendben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Brüsszel elkezdte a szabályok kigyomlálását, a tagállamok rögtön elkezdtek aggódni

Brüsszel elkezdte a szabályok kigyomlálását, a tagállamok rögtön elkezdtek aggódni

Az Európai Unió 2025 elején külön diplomatacsoportot hozott létre, hogy gyorsított eljárásban több tucat uniós jogszabályt egyszerűsítsen és csökkentse a vállalatok adminisztratív terheit – az Európai Bizottság számításai szerint évi közel 38 milliárd eurónyi megtakarítást ígérve. A munkát azonban nem az eredeti jogszabályokat kidolgozó szakértőkre, hanem új diplomatákra bízták, ami másfél év után egyre több aggályt vet fel. Különösen a növényvédő szerek és kozmetikai vegyi anyagok szabályozásánál figyelmeztetnek diplomaták és civil szervezetek arra, hogy a gyorsítás egészségügyi és környezeti kockázatokkal járhat, miközben az európai ombudsman hivatali visszásság miatt már bírálta a Bizottságot a hatásvizsgálatok hiánya miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×