Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Yellow taxi cabs waiting for a passenger in Budapest
Nyitókép: Ocskaymark/Getty Images

Taxisok demonstráltak Budapesten

Tarifaemelésért demonstráltak a taxisok szerdán Budapesten a Hősök terén, majd a követeléseiket tartalmazó petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban és a Miniszterelnökségen.

A taxisok a kormányzat segítségét kérik azt követően, hogy a fővárosi önkormányzat nem reagált a tárgyalási kezdeményezésükre - közölték.

Horacsek Róbert, a szervezők szóvivője a demonstráció alkalmából megtartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az utolsó tarifakorrekció, vagyis 2017 óta a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 15 százalékkal emelkedtek az árak, az üzemanyagok pedig 40 százalékkal drágábbak, mint 2017-ben. Emellett azóta mintegy 2 millió forinttal drágult a taxiszolgáltatásra alkalmas autók átlagára és jelentős veszteséget okozott az elmúlt időszak járványhelyzete is a személyfuvarozók számára - tette hozzá.

Ennek ellenére a tarifa megállapítására jogosult fővárosi önkormányzat folyamatosan elutasítja az árak emelésére vonatkozó követelésüket. Ebben a helyzetben kérik a kormányzat beavatkozását; azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat a taxiszolgáltatást országosan is szabályozó rendeletében határozza meg a minimum tarifát - mondta a szóvivő.

Horacsek Róbert szerint a jelenleg 700 forintos kiállási díjat 1000 forintra, a mostani 300 forintos kilométerdíjat 500 forintra, a percdíjat pedig 75-ről 100 forintra kellene emelni. Ezt tekintik tárgyalási alapnak - hangsúlyozta a szóvivő.

A Hősök terén megtartott demonstráción mintegy 200 taxi jelent meg, a sárga járművek gyakorlatilag körülvették a Millenniumi emlékművet övező közutat.

Ugyanakkor csupán nyolc járművel indultak el átadni a követeléseiket tartalmazó petíciót. A Főpolgármesteri Hivatalban Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostorban pedig Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára vette át a dokumentumot.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×