Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Road rollers building the new asphalt road
Nyitókép: i-Stockr/Getty Images

Csúcsra jártak a közbeszerzések

Intenzív a verseny a hatóság szerint, az építési beruházások adták a közbeszerzési eljárások nagy részét.

Rekordév volt a közbeszerzésben tavaly, 2021-ben a közbeszerzési piac mérete meghaladta a 4221 milliárd forintot, ebből több mint 2500 milliárd forint jutott a kkv-knak - közölte a Közbeszerzési Hatóság.

A hatóság 2021-es gyorsjelentését ismertetve azt írták: a tavalyi 7676 darab közbeszerzési eljárás értéke 23 százalékkal haladta meg a koronavírus-járvány előtti utolsó "békeévben", 2019-ben elért 3430 milliárd forintot, illetve ennél is nagyobb mértékben a 2020-as 3263 milliárd forintot.

Tavaly is értékben az építési beruházások adták a közbeszerzési eljárások túlnyomó részét, 62,4 százalékát, míg darabszámban 38,9 százalékát. 2020-hoz képest ez a kategória ezermilliárd forinttal bővült. Az eljárások egyharmada (33,9 százalék) volt árubeszerzés, értékben ez a kategória 17,1 százalékot tett ki. A közbeszerzések 27,2 százalékát, értékben 20,5 százalékát adták a szolgáltatás-megrendelések tavaly.

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a közlemény szerint a folyamatokat elemezve kiemelte: 2020-ban véget ért a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak, és tavaly elkezdődött a 2021-2027-es,

a periódusok végén jellemzően csökken a közbeszerzési eljárások száma, míg az új elején ismét megemelkedik.

"A Partnerségi Megállapodással, illetve a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervvel kapcsolatos tárgyalások elhúzódása a közbeszerzések dinamikájára nincs hatással, mert a kormány előfinanszírozza az ezekből megvalósítandó projekteket, és az Európai Bizottság egyébként is mindig utólag számolja el az uniós forrásból megvalósított beruházásokat" - tette hozzá.

A közlemény kiemeli, hogy a kis- és közepes vállalkozások hagyományosan jól teljesítenek a hazai közbeszerzéseken: az utóbbi három évben rendre megközelítette a 90 százalékot a kkv-k által elnyert beszerzések aránya, és ezt igazolja az is, hogy tavaly rekordértékben, 2521 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket kkv-k.

A gyorsjelentés szerint az eljárások terén intenzív a verseny.

Ezt jelzi, hogy az egyajánlatos eljárások aránya értékben tavaly 14,3 százalékra csökkent a 2020-as 18,4 százalékról az uniós eljárásrendben (nagyértékű beszerzések terén), míg a nemzeti eljárásrendben 9,2 százalékról, 8,5 százalékra csökkent. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma alacsony, tavaly 260 volt. 2021-ben a megelőző évhez hasonlóan átlagosan 6,7 ajánlat érkezett be egy közbeszerzési eljárásra.

A gyorsjelentésben kiemelik azt is: az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb, 2020-ra vonatkozó Belső Piaci Eredménytábla 10. indikátora szerint a magyarországi ajánlatkérők minden információt megadnak, nincsenek eltitkolt adatok a közbeszerzésekben, ez Magyarországon 100 százalékos átláthatósági eredményt mutat, amivel az elsők között van az európai országok között.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Bezzegország leszünk? Szinte hihetetlen, amit Magyarország művel, és hol van még a vége?

Bezzegország leszünk? Szinte hihetetlen, amit Magyarország művel, és hol van még a vége?

Utoljára több mint hat éve, 2020 elején volt példa olyanra, amit az elmúlt napokban tapasztaltunk: a tízéves magyar kötvények másodpiaci hozama a hasonló futamidejű lengyel papíroké alá csökkent. Az év eddig eltelt négy és fél hónapjában egyértelműen a magyar állampapírok az európai piac sztárjai, rajtunk kívül egyetlen európai piacon sem volt hozamcsökkenés, miközben a magyar tízéves hozam mintegy 100 bázisponttal lett alacsonyabb. Az elmúlt években volt már szó Észtországról, Lengyelországról, Szlovákiáról és Romániáról, mint a régió éltanulói, most úgy tűnik, hogy eljöhet a „bezzeg Magyarország” időszaka. Egyelőre azonban ez még csak az ígéret, és az arra épülő spekuláció, a bizonyítékot a következő hónapokban kell szállítani hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×