Infostart.hu
eur:
353.78
usd:
309.67
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Home sales brokers and real estate investors are exchanging with investors being filing cash at the agents hand.
Nyitókép: Wutwhan foto/Getty Images

Kedvezőbb lesz hitellel a lakásvásárlás - bizonyos esetekben

Ezentúl már nem a vásárolni kívánt lakás ára, illetve egyéb tényezők, hanem a kölcsön összege a közjegyzői díj alapja állami támogatású hiteleknél, döntött az igazságügyi miniszter.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet a közjegyzői díjszabásról szóló 2018-as rendeletet módosítja.

Az új, már érvényben lévő szabály szerint „a lakásvásárláshoz kapcsolódó közjegyzői okirat elkészítése során az ügyérték megállapításának alapjául kizárólag az állami kamattámogatással érintett lakáscélú fogyasztói hitel-, illetve kölcsönszerződésben meghatározott, folyósítani kívánt kölcsön összege szolgál. A jelzálogszerződésben foglalt biztosított követelés összege vagy az önálló zálogjog alapításához kapcsolódó szerződésben meghatározott követelés összege, az ügyérték megállapítása során nem vehető figyelembe” – idézi a Napi.hu.

A következő esetekben lesz a kölcsön összege a közjegyzői díj alapja:

  • az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásnál,
  • a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezménynél,
  • az otthonteremtési kamattámogatásnál,
  • a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásánál,
  • a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásánál.

A gazdasági lap hozzáteszi, hogy a közjegyzői díj – ideértve az okiratról készített és az okiratkészítés során kiállított elektronikus hiteles kiadmány díját is – változatlan maradt, vagyis

  • 3 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 10 ezer forint,
  • 3 millió forint feletti, de 5 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 14 ezer forint,
  • 5 millió forint feletti, de 10 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 16 ezer forint,
  • 10 millió forint feletti, de 15 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 19 ezer 500 forint.
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×