Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Széchenyi Kártya Program: már 641 milliárd forint értékben fogadtak be ügyleteket

A CIB Bank újabb konstrukciókkal tervezi bővíteni az elérhető termékek körét.

A Széchenyi Kártya Program keretében idén befogadott ügyletek száma - az újraindítási konstrukciókat, a krízistermékeket és a klasszikus hiteleket egybevéve - megközelítette a 24 ezer darabot, értéke pedig több mint 641 milliárd forintot tett ki - mondta Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy a CIB Bank is csatlakozott a programhoz.

A vezérigazgató a bank közleménye szerint megjegyezte: hisznek abban, hogy a program hitelcéljainak, termékeinek és a részt vevő intézmények folyamatos bővítésének köszönhetően eljutnak minden magyar vállalkozáshoz, hogy fejlődésükben, likviditásukban támogathassák azokat.

A CIB Bank július elejétől három finanszírozási konstrukciót, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!-t, a Széchenyi Likviditási Hitel GO!-t és a Széchenyi Beruházási Hitel GO!-t vezette be a Széchenyi Kártya Újraindítási Program elemei közül - tájékoztatott a pénzintézet. Ezek a hiteltermékek széleskörűen felhasználhatók, kedvezményes, a futamidő végéig fix kamattal igényelhetők, miközben akár 90 százalékos intézményi garanciavállalás is kapcsolódik hozzájuk. A CIB Bank jelezte, hogy az év további részében újabb konstrukciókkal tervezi bővíteni az elérhető termékek körét.

A pénzintézet közölte, hogy a mikrovállalatoknak kihelyezett hitelállománya 36 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest. A CIB Bank kis- és középvállalkozói hitelállománya - a faktoringgal és a lízinggel együtt - a március végéig számolt egy év alatt 13 százalékkal nőtt, csak a bankhitelt figyelembe véve viszont a 19 százalékot is elérte az emelkedés.

Krisán László júniusban az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt, és a programról is beszélt. Az interjút ide kattintva lehet meghallgatni.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×