Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Gazdaságvédelmi és innovációs operatív program (Ginop) újabb támogatási szerződéseinek aláírásán a Pénzügyminisztériumban 2020. szeptember 24-én. Több mint 2600 milliárd forint értékben születtek támogatói döntések a program pályázati felhívásain.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Varga Mihály: a magyar gazdaságé a legnagyobb növekedés az Európai Unióban

Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság – mondta a pénzügyminiszter.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az első három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt. Éves összehasonlításban a teljesítmény 2,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatástól megtisztítva, kiegyensúlyozva 1,8 százalékkal csökkent.

Varga Mihály kiemelte, hogy

a magyar gazdaság érte el a legnagyobb növekedést az EU-n belül az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján az előző negyedévhez képest.

Ebben az összevetésben az elemzők 0,3 százalékos csökkenést, éves szinten pedig a KSH becslésénél jóval nagyobb, 4 százalék körüli visszaesést valószínűsítettek.

A miniszter az adatokból arra következtetett, hogy a gazdaság jól hasznosította a kormányzati támogatásokat, és alkalmazkodott a kihívásokhoz, így a korlátozások kevésbé fogták vissza a teljesítményt.

Magyarország a sikeres oltási programnak, és a hatékony gazdaságpolitikának köszönhetően megkezdte a visszazárkózást, ezzel lépéselőnyhöz jutott az uniós tagállamok között, és a második negyedévben az előzőnél is jelentősebb, két számjegyű növekedésre számíthat – hangsúlyozta.

Varga Mihály szerint éves szinten legalább 4,3 százalékos, jövőre pedig még erőteljesebb növekedés várható, így a fellendülés gyorsabb lehet a várakozásoknál.

Meglepte az elemzőket a jó adat

A legderűlátóbb elemzőket is meglepte az első negyedévi GDP-adat. A negyedéves alapon mért növekedés az Európai Unió egyik, ha nem a legdinamikusabb mutatója lehet, és azt mutatja, hogy sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban, mint azt várták – így kommentálták az adatokat elemzők.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az első negyedéves GDP-növekedés és a vártnál mérsékeltebb éves visszaesés azt is jelenti, hogy

a magyar gazdaság a vártnál korábban, már a nyár előtt elérheti a válság előtti gazdasági teljesítményt.

Vélhetően az ipar és az építőipar hozzáadott értéke is jóval nagyobb mértékben bővült, mint azt a havi termelési mutatók jelezték.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágnak vezetője szerint a vártnál jóval kedvezőbb első negyedévi GDP-adat mutatja a gazdaság vártnál jobb ellenálló- és újraindulóképességét is, ami azt eredményezheti, hogy a gazdasági növekedés az év egészét tekintve a korábban becsültnél nagyobb, 5 százalék körüli lehet.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×