Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Vigh László fideszes országgyűlési képviselő (b), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Molnár Gábor, a MouldTech Systems Kft. tulajdonosa (j) a cég saját gyártmányú mezőgazdasági drónját nézik a MouldTech Systems Kft. támogatói okiratának ünnepélyes átadásán a gyár telephelyén, Zalaegerszegen 2021. május 4-én. A gépipari MouldTech Kft. félmilliárd forintos fejlesztéséhez 245 millió forint állami támogatás kapott.
Nyitókép: MTI/Varga György

Szijjártó Péter: sikerült az előzés a kanyarban

A gépipari Mould Tech Kft. félmilliárd forintos fejlesztéséhez nyújtott állami támogatás bejelentésekor beszélt arról, hogy míg tavaly a világon 42 százalékkal csökkent a közvetlen külföldi tőkebefektetések mértéke, addig Magyarországon 140 százalékkal nőtt, és ma csaknem annyian dolgoznak, mint a járvány előtt.

Az eredményekben nagy szerepe van azoknak a vidéki középvállalatoknak is, amelyek jelentősen megerősödtek, nagy nemzetközi vállalatcsoportok beszállítói lettek versenyképes termékeikkel - közölte Szijjártó Péter.

Kitért arra is, hogy a zalaegerszegi Mould Tech Kft. 490 millió forintos fejlesztéséhez 245 millió forint támogatást ad a kormány 77 munkahely megőrzését is segítve. A ma már egyre nagyobb piaci részesedést szerző vállalkozás a nemrég beszerzett fémmegmunkáló berendezésekhez vásárol új szerszámokat, előrébb léphet a robotizációban és az automatizációban, továbbá új üzemcsarnokot is épít.

A 20 éve alapított cég az autóipar, az orvosi műszerek, az elektronikai és a védelmi ipar beszállítója, amely mindig nagy figyelmet fordított a kutatás-fejlesztésre és az oktatási intézményekkel való együttműködésre. Tevékenysége nagy mértékben hozzájárul a Magyarországon 122 ezer embernek munkát adó fémipar sikeréhez, amely az idei első négy hónapban 8 százalékos növekedést ért el - mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.

Molnár Gábor, a Mould Tech igazgatója kifejtette: cégük a folyamatos előrelépést, a gyártókapacitás legmodernebb technológiával történő fejlesztését választotta a válság kihívásaira válaszul, ahelyett, hogy leépítettek vagy leálltak volna. A fellendülésben bízva egy hosszabb távon megtérülő beruházásba vágtak, amellyel egyúttal erősítik a kutatás-fejlesztést is saját kutatóközpont kialakításával, s mindezekkel a fejlesztésekkel ugrásszerű növekedésre lesz lehetőségük.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mould Tech Kft. nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 972 millió forintot, adózott eredménye 19 millió forint fölé nőtt, az egy évvel korábbi 12 millió forintról.

(A nyitóképen: Vigh László fideszes országgyűlési képviselő (b), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Molnár Gábor, a MouldTech Systems Kft. tulajdonosa (j) a cég saját gyártmányú mezőgazdasági drónját nézik a MouldTech Systems Kft. támogatói okiratának ünnepélyes átadásán a gyár telephelyén)

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×