Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Savkat Mirzijojev üzbég államfő (j) fogadja Orbán Viktor magyar kormányfőt Taskentben 2021. március 30-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor elárulta, hogyan állítják helyre a gazdaság pénzügyi egyensúlyát

A miniszterelnök Üzbegisztánba látogatott, ennek kapcsán beszélt arról, hogy miként segítenek a magyar cégek külföldi beruházásai.

Nehéz a helyzet, de a magyar gazdaság újraindítása fontos, szeretnénk másokat is megelőzve, "kanyarban előre jutni" - fogalmazott keddi, facebookos bejelentkezésében Orbán Viktor miniszterelnök, aki Üzbegisztán fővárosában, Taskentben tárgyal.

A kormányfő azt mondta, az egész ország harcol a koronavírus-járvány ellen, "de közben nekünk a fél szemünket a gazdaságon, a gazdaság újraindításán kell tartani". Kifejtette: a magyar gazdaságpolitika elő fázisa az volt, amikor külföldi befektetőket hívtak Magyarországra, hogy munkahelyeket és modern technológiát teremtsenek.

A második szakaszban megerősítették a magyar kis- és középvállalkozókat, hogy képesek legyenek a Magyarországon megtermelt termékeiket külföldön, export formájában eladni.

Elérkeztünk a harmadik szakaszhoz, amikor a megerősödött magyar vállalkozások külföldön hoznak létre vállalkozásokat, hajtanak végre beruházásokat, és az ott megtermelt profitot fogják majd hazahozni Magyarországra; így fogjuk helyreállítani a magyar gazdaság pénzügyi egyensúlyát - mondta Orbán Viktor. Ezért utazott Üzbegisztánba, ahol a magyar cégek üzleti lehetőségeit bővítik, bemutatkoznak a sikeres magyar cégek, mint az OTP, és más közepes vállalkozások - zárta szavait.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×